Égzengés és cikkázó villámok közepette kezdődött, harangzúgással kísérve végződött a június 4-én 17 órára szervezett trianoni megemlékezés.

A Maglód Város Önkormányzata, a Maglódi Polgári Kör és a MagHáz rendezvényén mintegy ötvenen jelentek meg. Petrovics János, a Polgári Kör vezetője beszédében felelevenítette, hogy a békediktátum 90. évfordulójára készült el az az emlékmű, amelynél azóta is minden június 4-én koszorúzást szerveznek. Pedig sokan kérdezik tőle mindmáig: „Minek csináljátok ezt az egészet?!” Személyes példája a válasz: amikor Versailles-ban, a Trianon-palotánál járt, nem tudott bemenni. Nem békélhetünk meg azzal – mondta –, hogy hazánk nagyobb részét, testvéreink jelentős hányadát elvették. Életképes-e az a test, amelynek 2/3-át letépik? – kérdezte. Meg kell tudni mutatnunk a világnak, hogy ez a nép mindennek ellenére életképes. De nem mondhatunk le arról a 2/3-ról, mert ha lemondunk róla, nem is lesz soha a mienk – fejezte be a Petrovics János a beszédét.

Németh Mihály evangélikus lelkész Ézsaiás próféta könyvének 40. fejezetét idézte: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért. … De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”

Bálint Klára református lelkipásztor a fájdalomról beszélt: fáj itt állni, de a fájdalmat fel kell dolgozni. Tudnunk kell, mit és hogyan tehetünk például a nemzet összefogásának napján. A szeretet nem engedi, hogy mesterségesen elszakítsák tőlünk azokat, akik hozzánk tartoznak, a test-véreinket. Akiktől tanulni is tudunk. Mert a határainkon túl pl. kicsik a templomok: ott ugyanis megtöltik az Isten házát, legyen az református, katolikus vagy evangélikus.

Barotai Endre katolikus plébános gyakran felteszi a kérdést, a megemlékezésen is feltette: a vérségi vagy a lelki kötelék-e az erősebb? Válasza: a lelki közösség átnyúlik a földi határokon és az életen is, a halálon is. Együtt kell éreznünk azokkal, akik nálunk jóval többet szenvednek, mert elszakították őket anyaországuktól.

A megemlékezést keretező zenés műsorból a Szvetics Artúr énekelte Örökségünk című dalt fogadta a legnagyobb taps: „Itt vagyunk ismét, most már sokadjára / Leültünk kicsit együtt, de még nem dőlhetünk hátra / Hiszen van még dolgunk a világban, bőven van mit tennünk / Hogy megmaradjon köztünk, ’miben mindig muszáj hinnünk / Gyönyörűen beszéltek, öröm hallani a hang’tok / És remélem, hogy reméltek még jobbat, miben vagytok / Mert nincsen határ ottan, ahol egy nyelvet beszélnek / És testvérnek hívják az embert, adjunk hálát az égnek”. A dal utolsó szakaszát, mintegy esküszöveget mondta: „Megtanulom, megőrzöm / Tanítom, továbbadom / A szüleim nyelvét a gyerekeim hangján / Elvenni nem hagyom!”

1. kép: Petrovics János, a Polgári Kör vezetője megemlékező beszédet mond

2. kép: Bálint Klára református lelkész, Barotai Endre katolikus plébános és Németh Mihály evangélikus lelkész

3. kép: Szvetics Artúr az örökség c. dalt énekli