|
|
|
Tweet |
|
|
|
„Nincsenek beteljesületlen álmaim. Szebbeket játszottam, mint álmodni lehet. De Kaposváron hideg téli estéken mindig a Švejket olvastam. Ez szerepként azonban eddig elkerült, pedig alkatilag is közel áll hozzám” – Mondta Koltai Róbert Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, színész, rendező, a MagHáz Közéleti beszélgetések című sorozatának kedd esti vendége.
Az egyik színvonalas tévécsatorna műsorának címe zúgott a fejemben végig a beszélgetés ideje alatt. A kabaréműsor egy régi blőd viccből kölcsönözte a címét: „Mennyi? 30!” Az azonban sem nem blőd, sem nem vicc, hogy alig 30-an gyűltünk össze a MagHázban – a munkatársakat és médiamunkásokat is beszámítva. Holott egy rendkívül érdekes személyiség, rendkívül érdekes életútjából villantak fel előttünk epizódok. A szakmai tisztesség két vezérelve viaskodik mindennek kapcsán a tudósítóban. Beszámolni részletesen a kedves, felemelő és tanulságos, érdekes mozzanatokban bővelkedő estről, alapos és stílusos tudósítást kerekítve belőle? Vagy éppen csak ízelítőt adni mindebből, hogy legközelebb azért inkább jöjjön csak el a Közönség, ha részese akar lenni a nagy pillanatoknak? Ízlésemhez az utóbbi már csak azért is közelebb áll, mert sajnos többször volt már részem ebben a kínos élményben: a kedd esti sorozat kitűnő vendége hiányos széksorok között, „családias” légkörben mentegetődzik helyettünk. Mintegy magát okolva, amiért kevesen jöttek el a „kedvéért”. Vagy esetleg a kedd estét kellene „leváltani”, ha már a Közönséget nem lehet?
Koltai Róbert mintegy 50 éve, az 1963-as Ki mit tud?-on tűnt fel, ahol is bizony verset mondott. Édesapja nyomdokaiban járt ekkor, aki nemcsak körbedekázta mint afféle korai labdazsonglőr, a teret, ahol laktak, de rendkívüli versmondó tehetséggel is rendelkezett. Ugyan az ifjú Koltai szívesen próbálkozott volna a focival is, ettől azonban még kiskamasz korában jó okkal tanácsolta el a papa (tudniillik megnézte egy meccsét). Mindenesetre 1963-ban még lehetett botrány abból, hogy a zsűri értékelésével szemben a közönség másik szavalatot értékelt nagyra, Koltai pártján állva. Ma már azonban sem a zsűrik, sem a közönség nagyobb része nem versekkel van elfoglalva.
Mindenesetre a fiatalembert másodszorra már felvették a Színművészetire, így megszabadulhatott egy időre a kereskedelmi pályától. A főiskola után két évvel pedig már így fedezte fel magának a kor emblematikus műítésze, aki aztán többet sosem írt róla jót: „Koltai Róbert szerepről szerepre jelentősebb művész. Jámborságtól sugárzó arcában mindig csodálkozó tekintet. Csupa jóság és ártatlanság pillant le erről a nyugodt és fénylő, jól táplált és kissé gyermeteg arcról. Hirtelen csippent a szemével, vagy csak ránéz valakire és menten kiderül, mennyi kópéság, csalafinta tudás, álnoksággal keveredett, fölényes gúny rejtezik jámborsága mélyén.” (M. G. P., Népszabadság, 1970. június 3.) Bár úgy tűnt, jó kérdés lehet az idézetből, azt tudakolván, hogy meddig is lehet hát fejlődni, egyre jelentősebbé válni, de kiderült, többszörösen is szíven ütő, szimbolikus ez az emlék. Azért fáj leginkább, mert ugyane lapszám közölte Koltai Róbert édesanyjának halálhírét is. Meg aztán vecsési jó barátja, az ugyancsak Kaposvárra szegődött Kiss István, aki szintén nem él már, merő froclizásból bebiflázta e kritikát, hogy a „jól tápláltság”-ot és a szemcsippentést újra meg újra fejére olvashassa. Viszont a profetikus írás így folytatódik „Ez a kissé nehéz testű színész szempillantás alatt fürgévé válik a színpadon, nyugalma annyi nyughatatlanságot, flegmája életvágyat takar, hogy nem is sokára talán az egyik legpompásabb Arlecchino lesz, akit magyar színpad valaha is hordott a hátán.” Ez az a kettősség, a szívszorító tragikum és vele karonfogva járó szépség és kacagás, amely azóta is végigkíséri Koltai Róbert pályáját. A valóban az egyik legpompásabb magyar Arlecchino pályáját.
(Aki pedig most már mégiscsak kíváncsi, hogy miért fontos a közönség szeretete; miért mindegy, hogy „negatív” vagy „pozitív”-e egy szerep; fontosak-e az -izmusok és a meg nem kapott Kossuth-díj; hogyan készült a legújabb film, a Magic Boys; illetve hová tűnt Illetékes elvtárs, nézze meg a beszélgetést a regionális televízió műsorában!) |
|
|
|