Berzéte Maglód testvértelepülése. Nincs róla szerződés. Nem kell papír. Erősebb annál a test, a vér. A szív, a lélek. Erősebb az a kötelék, amely Mudi Róbert református lelkész személyén keresztül összeköti az ottani, felvidéki magyarokat az itteni magyarokkal, maglódiakkal.

Évtizedes már az a különösebb megfejtésre nem igazán szoruló titok, amely révén a tiszteletes úrral a berzéteiek eljönnek hol a Kárpát-medencei Magyarok Találkozójára, hol a református gyülekezet 100 éves évfordulójára vagy éppen temetésre, ha az „élet” úgy hozza. A maglódiak sem restek, amikor például a berzétei árvaház kerül szóba. Szeptember első hétvégéjén lett volna az avatás, és a hívó szóra ripsz-ropsz megtelt egy panorámás busz az önkormányzat, a Polgári Kör, a Nők Klubja, az Erdélyi Kör és a református gyülekezet tagjaival. Szombat reggel 6-kor gördült ki a jármű a Petőfi-szobor elől, és 9.30-kor már a berzétei Máriássy téren fékezett, a pompás, ám szellemjárta kinézetű barokk kastély előtt. A köztünk lévő majd 220 (légvonalban alig 170) km távolságnak tán roppant csekély, de van olyan fontosabb „mérce”, amely szerint szinte áthidalhatatlan a messzeség az anyaországi határtól alig odébb fekvő ősi település nehézségei és a hazai gondok között.

Vaskó Józseffel, e különleges kirándulás fő szervezőjével a berzétei község- és kultúrházban beszélgetünk a villásreggeli után. (Az asztalokon már ültetési rend táblácskái mutatják, kik hova kerülnek majd vacsoraidőre: Bánhorváti, Kárpátalja, Makfalva, Hollandok… A maglódi küldöttség csak két termetes asztalnál fér el.) – Több mint tíz éve, hogy egy politikai tanácskozáson nagyon egyedül álldogált egy fiatalember, hát szóba elegyedtem vele. A felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség elnöke volt, Zupkó Tamás. A Polgári Körrel akkoriban kezdtük el kiépíteni a határon túli magyarokkal a kapcsolatainkat. Tőle kaptam meg Brogyányi Mihály pozsonyi és Mudi Róbert berzétei címét. Így kezdődött – meséli komótosan, de az emberhalászok tapasztalt érzelmességével a Polgári Kör alelnöke. – Aztán szinte napivá vált a kapcsolat, a barátság.

De már megyünk is ki a templom melletti térre, ahol a játszótér és a kis zöld park előtt folytatódik a péntek este elkezdődött 3 napos fesztivál. Az Európai Unió „nyelvén” hivatalosan „Az összefogás ereje – Jó példával az erős Európáért” című fesztivál valójában tehát árvaház-avatásnak indult. A színpadon Gáspár Pál polgármester, aztán Demeter Zoltán bánhorváti református lelkész, országgyűlési képviselő, majd Mudi Róbert beszél, délután már Tabányi Pál sem ússza meg a köszöntést. A leggyakrabban elhangzó szó az „álom”.

A berzétei lelkész álmának megfejtéséhez nincs szükség álmoskönyvre. A 2007-ben visszakapott, egykori református iskola romjaira árvaházat „látott” az alig 5 éve ott szolgáló ifjú tiszteletes. Akkorra már bevakolta az Árpád-kori templom tornyát, majd a falait is. A gyermekekkel kell foglalkozni, ha meg akarjuk tartani a gyülekezetet, a közösséget, a magyarságot, ezt hiszi, vallja, tudja. S ha valósággá válik végre a vágy, egy családnak és saját gyermekei mellett 8 gondozásba vettnek szolgál majd otthonul a különleges épület. A romokon újjászülető házban közösségi terem és kiadható tetőtéri szállás segít a fenntartásban. Most a holland testvérek szállása ez a rész. Ők álltak szinte elsőként, de mindenképpen a legnagyobb összegekkel a terv mögé, és építkezni is eljöttek Aldeboarnből és Wolvegából. Ahogy japán segítség épp úgy érkezett, mint anyaországi, felvidéki, a Kárpát-medence minden zugából, magán és civil, tán csak állami nem még. Az előbbieken az múlt, hogy akár be is lehetne immár költözni. Mert tégláról téglára, cserépről cserépre összeadták és össze is rakták a házat azok, akik szeretik, ha az álmok megvalósulnak. Utóbbin pedig az múlt, hogy még mindig tart az engedélyeztetési procedúra. Így lett most fesztivál, avatás nélkül. Az álmokat beteljesíteni szerető Isten csodája  pedig példát ad egyház és állam szétválasztására a teológusoknak éppúgy, mint a politológusoknak.

Ha aztán meglesz mindenestül az árvaház, akkor kezdődik csak az igazi munka! Mert fel kell nevelni a magyari árvákat. És megmutatni nekik is, másoknak is, hogy az álom folytatódhat: Mudi Róbert minden gyülekezeti helyére árvaházat készül alapítani. Az építkezésből ugyan elege lett egy időre, ám vásárolnának itt is, ott is kis parasztházakat, ahová a helyrehozatal után beköltözhetnek a nevelőszülőpárok gyerekestül. Hogy behálózzák velük a gömöri térséget. A magyar reformátusok fiatal házaspároknak kínálnának munkát, ne kelljen külföldre menniük és itt erősítsék a gyülekezetet.

A maglódi csapatból sokan jártak már Berzétén, nem bánták hát, hogy lemaradtak a kora reggeli bemutatkozó sétáról. Nem mintha megunhatnák. Az 1300 lelkes faluban a barokk kastélyon kívül 3, szintén több száz éves kúria pompázik, egy pedig düledezik. De a kőfallal körülvett, XIII. században építeni kezdett templommal, a központi helyszínnel sem lehet betelni. A katolikus Istenháza a XVIII. századból való. Berzétét ehhez még a cserfesen csörgő Sajó keretezi, a völgy két oldalán pedig olajzöld, festői hegyek, a Szlovák Karszt koronázza (az egyik kúria épp a nemzeti park központja). A szerencsések olyan pótkalauzt kapnak, mint Szanko Moncsi, az ELTE régészhallgatója, aki dolgozatba is foglalta már szülőhelye történelmét.

A fesztivál azonban „csak” 10-kor kezdődött, hát a gulyásfőző verseny résztvevői kivételével a maglódiak inkább abba szagoltak bele, milyen is egy kis faluban a kultúrműsor. Különös, azt meg kell hagyni, szívfacsaró. A program miatt aztán szó nem érheti a ház elejét. A település több mint felét adó szlovákok azonban bizonyára a kerti munkát, pihenést választották, a vendéglátók meg persze a konyha és a templom körül sürgölődtek, a program így főként a messziről jötteknek szólt: bemelegítésként a gyermek néptánc- és népdalcsoportok, verselők, bábjáték, egyházi kórusok, orgonaműsor, kézműves foglalkozás.

Ebédidőben aztán a versenyszerűen, minden vidékről vállalkozók gulyásai között nehéz választani, talán csak a hollandi gulyással nem kísérletezünk, ahogy ők is precízen megtörölték kóstolás után a magyarosan csípős kanalat… A maglódiak természetesen hazait is ettek: nehéz megmondani, hogy a tüzes napsütés vagy a Falusi-Tóth Béla és Rácz Gyuszi séfpáros babgulyása pirosította-e ki jobban az arcokat. De ki tudna szó nélkül elmenni a Csemadok-hölgyek megunhatatlan kapros sztrapacskája (haluska?!), és a bizonyára a nagy horgász és vadász hírében álló tiszteletes úrtól eredeztethető vaddisznó-pörkölt mellett?! Ám kevéssé lehetett még így is az ízekre összpontosítani, mert a gólyalábakon vásári mulatságot előadó Vaga Banda látványa és mutatványai közben magával ragadták a kurtalábú közönség figyelmét.

A jótékonysági árverésen egy felajánlott palack borért a maglódi csapat 150 ezer forintot rakosgatott össze. Talán nem meglepő ez a néhány évvel korábbi Kárpát-medencei Magyar Találkozó gyűjtése után, sőt, a református gyülekezet gondnokasszonya is vaskos borítékkal érkezett: perselypénzzel engedték el Gömörbe. (Az itthoni mindenkori fanyalgók megnyugtatására: egy fillért sem a helyi adót fizetők pénzéből hagytak ott a maglódiak, természetesen a buszkölséget szintén maguk a résztvevők állták.)

 
A délutáni keresztyén Remény-koncertre és a barantabemutatóra már odaszállingózott a nem magyar ajkú közönség is. Az István, a király óta tán már az Árpád-kori templomok is megszokták a rockdübörgést. A vacsora végét várni, lehet, illetlenség, ám este az éppen 40 éves Kormorán adott a futballpályán összeölelkeztetős koncertet. Hiszen mindannyian tudjuk: „Kell még egy szó”. Különösen énekszó. És mindannyian érezzük: „Három határ olyan, mint három halál”, hát még hét…

A hűvös esti szellőben Mudi Róbert és felesége búcsúztatta (marasztalta is volna) a maglódi buszosokat. Nevekkel, különösen egy tiszteletesével nem illendő tréfálkozni, esetleg az adhat némi felmentést, ha inkább komolyan gondolja a szófacsarást, még inkább a „nomen est omen” (nevedben a sorsod) misztikumát a krónikás. A mudi ugyanis hungaricum. Bár sajnos az egyik legkevésbé ismert magyar pásztorkutyafajta. Pedig Winkler Róbert írja bizony, zseniális határozókönyvében: „A közhittel ellentétben manapság már kevés puli végez terelőmunkát, a pásztorok szívesebben dolgoznak pumival és mudival. (…) A mudiból valószínűleg a hihetetlenül kiélezett helyzet faragott zsenit.” Mudi Róbertnek márpedig a neve is, a hivatása is pásztor. Láttuk mindahányan, az életét tette erre.

1. kép: Az árvaház – Isten csodája az Isten háza mellett

2. kép: Mudi Róbert berzétei lelkipásztor és Tabányi Pál maglódi polgármester

3. kép: A református templom, Gömör megye egyik legrégibb épülete

4. kép: A fesztiváltér, háttérben az egyik kúria (benne a könyvtár és az egészségközpont)

5. kép: A barokk Máriássy-kastély, ma irattár

6. kép: A Koltay Gergely vezette Kormorán együttes koncertje

7. kép: Mudi Róbert a berzétei református templomban – Az Úr az én pásztorom