. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Vincze László EB-kerettag
2014-11-26 00:36:20
Vincze László EB-kerettag

Vincze László EB-kerettag

Vincze László, a Maglódi Torna Club Súlyemelő Szakosztályának 17 éves versenyzője, a felnőtt Országos Bajnokságon elért II. helyezése után a Cipruson megrendezendő junior Európa Bajnokágon indulhat.

 

A kiemelkedő képességű sportoló november 25-én utazott el Limasszolba, ahol a maglódi színeket is képviseli a magyar válogatott tagjaként. A Maglódi TC honlapjának Ádám László szakosztályvezető adott interjút.

 

MTC: Milyen események történetek az elmúlt időszakban a szakosztály életében?

 

Ádám László: Mozgalmas időszakot élünk mostanság. Leginkább Vincze László köré összpontosulnak az események, hiszen volt egy felnőtt Magyar Bajnokság, ahol Laci nagyon jól szerepelt. A népes mezőnyben végül a második helyen végzett, ami azért szép, mert ő még junior korosztályúként állhatott fel a dobogóra úgy, hogy egyéni csúcsot is tudott javítani. Számszerűleg 120 kilogrammot szakított, és 150 kilót lökött, így 270 kilós összteljesítménnyel ugyanannyit ért el, mint az első helyezett Masters-versenyző. Csakhogy Laci volt a nehezebb (0,8 kilogrammal), így végül testsúllyal a rivális nyakába került az aranyérem. Ezzel a ragyogó eredménnyel Laci lehetőséget kap a november 21–29-e között a ciprusi Limasszolban zajló U23-as junior Európa Bajnokságon, ahol immár válogatott kerettagként, új súlycsoportjában (a 85 kilogrammosok mezőnyében) indulhat. Ő november 25-én, kedden utazhat, amire előtte egy hétig edzőtáborban készülhetett Tatán.

De a jó eredményeink itt még nem értek véget, ugyanis november elején a Budapest Súlyemelő Szövetség kiemelt versenyén három versenyzőnk is elindulhatott: Vincze Lászlón kívül Meizl Máté és Gulás Gábor egyaránt az első helynek örülhetett saját korcsoportjában. Lacinak ez ragyogó gyakorlás volt az új súlycsoportjára, míg Máté és Gábor esetében az egyéni eredmény javítását tűztük célul, ami sikerült is.

 

MTC: Örömteli, hogy egyesületünk Európa-bajnokságra delegálhat versenyzőt, de nem lett rosszul időzítve a súlycsoportváltás? Vincze a legutóbbi OB-n is 77 kilogrammban tudott kiemelkedőt nyújtani. Azt gondolhatnánk, hogy az EB-n is ott lenne nagyobb esélye.

 

Ádám László: Ha elindul az ember súlya felfelé, akkor a korábbi súlycsoporthoz vissza kellene fogyasztani, ez pedig, mondanom sem kell, nagyon megterheli a szervezetet, főleg egy edzőtáborozási időszakban. Egy négykilós fogyás mind fizikailag, mind pszichésen megviseli az embert, ami után már nem lesz ugyanarra a teljesítményre képes, mint korábban az adott súlycsoportban. Ráadásul Laci a Budapest Kupán, a felnőtt Magyar Bajnokságon mutatott 270 kilogrammos teljesítményére az új súlycsoportjában plusz 5 kilót rá is tudott tenni úgy, hogy akkor már 80 kilogrammal mérlegelt. Tehát a súlygyarapodása teljesítménynövekedéssel is párosul. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Laci esetében egy olyan fiatal versenyzőről beszélünk, aki folyamatosan növésben van: testszerkezetéből már most látszik, hogy a 85 kilogramm is csak egy állomás lesz a számára, és felnőtt korára előreláthatólag 94 kilogrammban fog versenyezni. Inkább attól lehet kicsit tartani, hogy ez lesz az első nemzetközi megmérettetése, ami bizonyára pszichés megterhelést is jelent a számára, és az eddigi visszajelzéseiből az is kitűnik, sajnálja, hogy én nem lehetek vele kint az EB-n.

 

MTC: Mit lehet tudni a mezőnyről? Mik az elvárások?

 

Ádám László: Az előzetes nevezési rangsor alapján kiderült, hogy a 77 kilogrammosok között jóval nagyobb a mezőny: Laci 270 kilós teljesítménye csak a 14. helyre lenne elég, míg a 85 kilogrammosok között ugyanez a teljesítmény a 10. helyet éri a rangsorban. Ebben az esetben tehát még jobban is kijöhetünk a súlycsoportváltásból. Bízunk benne, hogy képes lesz 275–280-at emelni, amivel jó eséllyel bekerülhet az első tízbe. Ez kimagaslóan jó eredmény volna, és a későbbi világbajnokságra is kiváló ajánlólevél lenne.

 

* * *

Felnőtt OB, 77 kg, Budapest (16 induló)

1. Nagy Noel (Kecskemét): összteljesítmény 270 kg (szakítás 120 kg, lökés 150 kg), súlya: 75,9kg

2. Vincze László (Maglódi TC): összteljesítmény 270 kg (szakítás 120kg, lökés 150 kg), súlya: 76,7 kg

3. Bojti Vilmos (Kazincbarcika) 232 kg

4. Sóti Zsolt (MAFC) 222 kg

5. Antal Sándor (Téglás) 222 kg

 

Budapesti Súlyemelő Szövetség Kupa, Budapest

Serdülő +85 kg

1. Gulás Gábor (Maglódi TC): összteljesítmény 200 kg, szakítás 88 kg, lökés 112 kg.

 

Ifjúsági 62 kg

1. Meizl Máté (Maglódi TC): összteljesítmény: 161 kg, szakítás 71 kg, lökés 90 kg.

 

Junior 85 kg

1. Vincze László (Maglódi TC): összteljesítmény: 275 kg, szakítás 120 kg, lökés 155 kg.

 

 

1. kép: A felnőtt Országos Bajnokság dobogósai (77 kilogramm)

2 kép: A maglódi csapat a Budpest Kupán: Sebestyén Zoltán edző, Ádám László szakosztályvezető, Vincze László, Meizl Máté, Gulás Gábor

 

Forrás: maglodtc.hu

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>