Sokak számára az esztendő legszebb hónapja a május. Zöldbe borul a természet. Színpompás virágok jó illata tölti be a levegőt. Május egyben a szerelem hónapja is. Első napjára virradóan a legények sok helyen még napjainkban is „májusfát” állítanak kedvesük kapujába. Azonban kevesen tudják azt, hogy Pünkösd havában nemcsak lakóházakat, hanem templomokat is díszítettek zöld ágakkal. Különösen a hazai szlovák evangélikusok körében élt ez a vallási népszokás.

A hagyomány eredete vélhetőleg a középkorba nyúlik vissza. A XVII. században még országos elterjedtségről beszélhetünk Kárpát-medence szerte. Az ebben a korban tartott evangélikus zsinatok határozatot is hoztak róla: „megtartandó az a szokás, hogy a diákok Pünkösdkor zöld gallyakkal ékesítsék föl a szent épületeket. Ez azonban ne lövöldözéssel, vagy más szertelenséggel történjék, hanem énekléssel!”  A XIX. század közepétől aztán szinte teljesen megszűnt a pünkösdi templomdíszítés szép szokása. Csak néhány helyen maradt meg mutatóban. Különös csodája Istennek, hogy ez az ősi tradíció Magyarországi Evangélikus Egyházunkban még a XXI században is fennmaradt! Legjobb tudomásunk szerint két főváros közeli, „dombvidéki falucska tót gyülekezetében”: Mendén és Maglódon, mind a mai napig velünk élő népszokás.

Mendén folyamatosan élt ez a hagyomány. 2011-ben fel is vették a mendei evangélikus gyülekezet pünkösdi hagyományát a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. Nem tudjuk, Maglódon mikor szűnt meg, de tudjuk, hogy az 1950-es évek elején még élt ez a népszokás. 1952. május 31. és június 2. között végzett gyűjtést erről a maglódi pünkösdi népszokásról Jakab Ilona, a Népművészeti Intézet néprajzi osztályának munkatársa. Ő írta le érzékletesen az 1952. május 31-én, Pünkösd szombatján, Maglódon történteket:

„…útközben egy vidám, nótaszóval haladó leánysereggel találkoztunk, fél ünnepélyes viseletbe öltözve, kezükben sok hímzett, csipkés, keményített zsebkendőt, hímzett szalagot víve. Utánuk kb. 20 lépésnyire, hatalmas topolya fákat vivő fiatalemberek jöttek. Követtük őket, mert sejtettük, hogy útjuk az evangélikus templomhoz vezet a szokásos májfákat felállítani.

A templomba érkezve, lázas munkába fogott a fiatalság. A legények a topolya fák ágait nyesték, csinosították, majd a főbejárattól két oldalon futó padok minden másodikára szegeztek egy kb. 3-4 m. topolya fát. A fák fölső ágait fölül összekötötték, hogy álét alkosson. Ezután az oltár elé állítottak két fát, szintén összeerősítve felső ágait. Majd az orgona alatt lévő padokhoz hasonló eljárással. Ezután pedig a karzat középső részére és az alatta lévő padsor két szemben lévő padjára, az előbb leírt módon. A lányok ezalatt válogatták a hímzett, csipkés zsebkendőket, hogy melyik hova kerül majd, a szalagokat csokorra kötötték, az egy színű taft szalagok végére pedig cérnát erősítettek, hogy ezzel kössék majd föl a fára. A két leánybíró pedig a fiúknak osztogatta a parancsait, hogy melyik fát, hova és hogyan állítsák, segítettek az ágak lenyesésében, az egész fa formájának csinosításában.

A fák felállítása után kezdődött a díszítés. Először az oltár előtt lévő két fát díszítették, annak kellett a legszebbnek lenni. Erre kerültek a szebbnél szebb hímzett selyem szalagok (kb. 30-40 évvel ezelőtt, ezeket a szalagokat a lányok a hajba fonva viselték) a gyönyörűen hímzett zsebkendők, és a leghosszabb taft szalagok. Közben két »kis leánybíró« a szószék feldíszítésén fáradozott. A szószék külső, középső felére egy kb. 10 cm széles, és 150 cm hosszú selyem szalagot kötöttek és helyezték az előre bevert szögre, két oldalra szintén egy-egy hasonló selyemszalag került, azzal a különbséggel, hogy ezek valamivel keskenyebbek voltak.

Így díszítették a fákat sorban, gondosan szem előtt tartva, hogy melyik legyen a legszebben díszített. A legényeket, közben tréfás megjegyzésekkel küldték fel a létrára, hogy a fölső ágakat díszítsék. Amelyik legény ügyetlennek látszott, mindjárt fölkiáltott hozzá az a kislány, akinek udvarolt, hogy »ilyen ügyetlen legénynek nem leszek ám a felesége«. A legény erre ijedt arcot vágott és igyekezett magát megemberelni.

Az összes fák feldíszítése után került sor a mezei csokrok, rózsa csokrok, és különböző kerti virágokból kötött csokrok elhelyezésére. Az oltáron már előre elkészített virágtartókba kerültek a legszebb csokrok.

Mindenfajta díszítést befejezve a lányok és legények egyesült erővel a templom kitakarításához fogtak. Elhordták a lenyesett ágakat, egyéb szemetet, kiporolták a szőnyeget, (ez a legények munkája volt), a lányok söpörtek a padsorok között is, majd a portörlés következett. Mikor mindezzel megvoltak, rakták vissza a szőnyegeket rendeltetési helyére.

Ezután ki-ki párjával összekarolva, énekszó közben ballagtak hazafele.”

A templomi zöldágazás 1999-ben lett újra velünk élő népszokássá Maglódon. 15 évvel ezelőtti felújításában a helyi szlovák kisebbsség mellett civil szervezetek – mindenekelőtt a Nőklub – és magától értetődőne az evangélikus gyülekezet is szerepet játszott. Hogyan zajlik napjainkban a templomi pünkösdi zöldágazás Maglódon?

Pünkösd szombatjának reggelén a férfiak autókon (utánfutóval, motoros fűrésszel felszerelkezve) útnak indulnak. A település határába vagy patakjának partjára érve, megfelelő engedélyek birtokában, 20-25 darab, lehetőleg fiatal nyárfahajtást kivágnak. Ezeket a templomhoz szállítják. A templomban – szintén mondern kori újításként – vízbe állítva a padokhoz kötözik az egyenként 3-4 méteres nyárfaágakat. A papi bejáróhoz 3 pár és egy páratlan; az ecseri úti templomkapuhoz 2 pár és egy páratlan; a nagykórus alá és az orgonához 1-1 pár; az oltárhoz 1 pár nyárfaágat állítanak. A párban lévő nyárfák ágait az oltárnál és a padsoroknál összekötözik. A férfiak munkája ezzel véget is ér.

Pünkösd szombatjának délutánja már a lányoké, asszonyoké. Ők színes szalagokkal, anyjuktól örökölt hímzett keszkenőkkel díszítik a nyárfákat. Pünkösdi piros, tűzszínűre cserélik az oltárterítőt. Piros színű szalagokkal díszítik az oltárt. Piros virágokkal ékesítik az oltárt és a padok végét. Ezt követően kitakarítják a templomot, hogy minden ékes rendben és tisztaságban fogadja az ünnepet.

Pünkösd vasárnapjának délelőttjén aztán a Nőklub, a Nyugdíjas Klub, a Roszicska Szlovák hagyományőrző Egyesület és a Kacamajka Néptánccsoport tagjai magukra öltik a gyönyörű maglódi népviseletet, és feljönnek az evangélikus templomba Isten tiszteletére. A zöld ágakkal, színes szalagokkal, kendőkkel díszített templomban felcsendül a gyülekezet tagjainak ajkán az ősi ének:

„Szálljon hálaének, / Mert itt a Szentlélek! / Tárj ajtót, kaput! / Légyen száz virággal, / Zsendülő faággal / Ékes most az út!” 

A zsendülő faággal, virággal díszített maglódi evangélikus templomban lévőket – ezt a hagyományait oly büszkén őriző gyülekezetet – pedig betölti egy ígéret: a megújulás, a Szentlélekkel való betöltekezés ígérete...

Németh Mihály evangélikus lelkész,

Maglód

Fölső kép: László Lajos lelkészjelölt a pünkösdi szószéken

Többi kép: az evangélikus templom és a maglódi népviselet Gürtler Magda kéziratából (é. n.)

Az íráshoz kapcsolódó képgaléria: Pünkösdi zöldágazás a maglódi evangélikusoknál