. Ma Emma napja van.
Vannak még csodák – az NB III-ban
2014-07-08 00:12:02
Vannak még csodák – az NB III-ban

Vannak még csodák – az NB III-ban

Felnőtt csapatunk július 9-én 18 órától a Kertész Károly Stadionban kezdi meg a felkészülést a következő szezonra – adta hírül a Maglódi Torna Club honlapja július 3-án.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség véglegesítette az NB III 2014/2015-ös mezőnyét – tette hozzá a klub közösségi oldala másnap.  44 csapat nevezését fogadta el az MLSZ Versenybizottsága. A döntés értelmében „csapatunk most már végérvényesen kiesett a harmadosztályból, és augusztustól a Pest megyei I. osztályban bizonyíthat” – folytatta a gyászos hírt az MTC oldala.

 

Július 7-én kora délután azonban a Maglód TC elnöke, Tabányi Pál közölte lapunkkal: visszalépés miatt mégiscsak az NB III-ban folytathatja a 102 éves labdarúgó csapat a szezont.

 

A keret ugyan még június végén is bizonytalan volt, hiszen a „kiesés” után több játékos is jelezte távozási szándékát, de a tréner személye már biztosabbnak tűnik: Bajor Tibor vállalta a nehéz feladatot, aki legutóbb a megyei II. osztályban játszó Hernád csapatát irányította.

 

A Maglódi TC honlapjáról már az is kiderült: a tavaly még a Nyugati csoportban ötödik Andráshida nem vállalta a szereplést a harmadik vonalban. A Közép csoport idei összetétele: Bajai LSE, Bölcskei SE, Dabas SE, Dunaharaszti MTK, ESMTK, Gyulai Termál FC, Kozármisleny FC, Maglódi TC, Monori SE, Orosháza FC, REAC, Szekszárdi UFC, Szentlőrinci SE, SZEOL SC (Szeged), Vác FC, Videoton II. Öt új csapattal is találkozhatunk tehát: az NB II-ből kieső Kozármislennyel, az előző szezonban a Keleti csoportban bennmaradó REAC-cal, és három megyei feljutóval, a Szentlőrinccel, a SZEOL-lal és a Pest megyei bajnokságot utcahosszal megnyerő, Csank János vezette Vác FC-vel.

 

 

Fotónk június 1-jén készült, a Szeged elleni, akkor végzetesnek látszó 0–3 végeredménnyel záruló mérkőzésen.

Utoljára frissítve: 2014-07-11 23:29:05

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>