Az újévi koncertet koromfekete ruhában vezényelte Jutasi Miklós ezúttal is, ám két zenekara úgy csillogott, mint a karnagy úr aranykarika fülbevalója. Fülbemászó és szívbemarkoló dallamok nyomán dübörgött január 13-án, a MagHáz újévi koncertjén a vastaps.

Senkit ne tévesszen meg a fúvószenekar nevében a „Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola” rész, mert zenészei közül „jó néhányan elvégezték már a gimnáziumot és felsőbb iskolákat is – mondta a dobos és konferanszié kettős szerepét betöltő Veres M. László. – A zene szeretete alapította, tartja össze, és sok új taggal is bővítette a társaságot. Tagjai közt maglódi, nem maglódi, iskolás, dolgozó és nyugdíjas zenészek is vannak.”

A hangverseny „hazai” része 11 művel örvendeztette meg a hálás hallgatóságot. Bár a fúvósszenekarokat a rendszerváltás előtt az indulókkal azonosították, és ezek ma sem hiányozhatnak a repertoárból, de immár a klasszikus műveken kívül popot, musicalt, filmzenét is műsorra tűznek, magyarázta a „szóvivő”, és demonstrálta a zenekar. Charpentier Te Deumát (az Eurovízió szignálját), Susato Rondo és saltarellóját, Tushla Auf zum Startját, egy dán népdalból lett zsoltárt (Bred dina vida vingar: Széles szárnyaid…), Skoljar és Lussenburg indulóit (Törpe, Első lépés, illetve Touch of Spain), Muszorgszkij Kozák táncát éppoly lelkes tapviharral és élénk bravózással köszönte meg a közönség, mint a jazzbemutatót (My Dixie), a popkitérőt (Y.M.C.A. a Village People-től), a kortárs Poker face-t vagy a záróakkordot, Agapkin Búcsú a szláv nőktől c. szerzeményét. (Hát hogyan is lehetne a szláv nőktől elbúcsúzni?!?)

A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola zenekara sem alapfokon iskolázta le az esetleges kétkedőket. Az ember lába nem nyughatott a széklábak között egy pillanatra sem, keze nem lóghatott maga mellett egy szemhunyásnyit sem, ahogy a maglódi zenekarnál némileg nagyobb lélegzetű műveket fújták. Fújták, és nem csak tüdőből, nem csak torokból. Szívből, hogy a közönség szíve szintén kiugorjék, ha már a keze-lába úgyis kalimpál. Elég volna talán a kezdő „Örök indulót” kiemelni, amelyet litván vendégeiktől lestek el. Ám a filmbolond tudósítót mégiscsak a Best of James Bond nyűgözte le: szinte látta, ahogy Daniel Craig a maglódi színházteremben csépeli az ellent, védi a világot. (Akárha Petőfi vezényelné az egyszemélyes 007-es osztagot: „Trombita harsog, dob pereg, Kész a csatára a sereg. Előre!”) Végül a Karib-tenger kalózainak dallamhullámai varázsolták a maglódi „fövenyre” a déltengeri rumos romantikát. (Február 8-án egyébként a Vigyázó Sándor Művelődési Házban tényleg mozibetétekkel adják elő e filmzenéket…)

A koncert végén a két zenekar a muzsikálás örömében összeolvadva adott jóval rövidebb ráadást, mint amit a közönség igényelt volna. Ha ugyanis a MagHáz hallgatóságán múlna, még mindig fújnák. Akár abba sem hagyhatnák a jövő évi újévi hangversenyig.