. Ma Ferenc napja van.
Tegnap még hulladék...
2012-10-03 02:09:18
Tegnap még hulladék...

Tegnap még hulladék...

A szeptember 20-ai képviselő-testületi ülés témái közül a legélénkebb érdeklődést a „házhoz menő” szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének próbaüzeme váltotta ki.

 

Míg az iskoláról szóló szándéknyilatkozat tartalmáról (azaz ki működtesse az iskolát?) éles, ám rövid vita folyt, viszonylag kevés hozzászólással, addig a szelektív hulladék szinte valamennyi képviselő fantáziáját megmozgatta és kérdező kedvét meghozta. Mintha csak Márait idézte volna az előterjesztés: „Ami tegnap még hulladék volt, ma tiszteletre méltó értéktárgy. Ami tegnap szemét volt egy fiókban, ma tartalék. Egyszerre megbecsüljük a valóságot.” Pedig inkább az a helyzet, hogy a korábbi helyi próbálkozást a szelektív gyűjtésre 1,5 év után le kellett állítani, mert a gyűjtő „szigetek” szemétlerakó helyekké váltak (már amelyiket nem gyújtották fel).

 

A Maglódnak ajánlatot tevő Fe-Group Invest Zrt. majd 20 éve van jelen a hazai hulladékhasznosításban – tudtuk meg Serfőző Petrától, a cég kereskedelmi igazgatóhelyettesétől (képünkön). A magyar tulajdonú társaság többek között Budapest, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg teljes szelektív hulladékát kezeli. Az agglomerációval kiemelten kívánnak foglalkozni, így például Szentendrével, Százhalombattával, Vecséssel és Dunaharasztival is szerződtek. Mivel a szelektív gyűjtéssel a kommunális hulladék mennyisége csökken, így olcsóbb lehet a helyi hulladékkezelés.

 

Tabányi Pál polgármester elmondta, hogy 2014-től kötelező önkormányzati feladat a szelektív hulladékgyűjtés, amit a mostani kéthónapos (november–decemberi) ingyenes próbaüzem jól előkészíthet. Ez alatt az idő alatt a maglódiak díjmentesen kapnak zsákokat, és a Településfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. (Tefü, képünkön) ingatlanonként havonta egyszer szállítja el Kőbányára a hulladékot. A próbaüzem után a szétválogatásért a Fe-Group számára szolgáltatói díjat kell fizetni, viszont a hulladékért az önkormányzat kap a cégtől, összetételtől függően, térítést. Így az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel kötendő szerződés révén járó támogatással együtt a szelektív gyűjtés összességében nyereséget is hoz a városnak.

 

A szinte záporozó kérdésekre Serfőző Petra kifejtette, hogy 7 féle „frakciót” szállítanak el: papírhulladékot (újságpapír, szórólap stb.); PET-palackot (ásványvizes és üdítős palack); tetra packot (gyümölcsleves és tejes doboz); kozmetikai és mosószeres flakonokat; fóliahulladékot (szatyor és más fólia); alumínium italos dobozt (üdítős, sörös doboz); konzervdobozt. Ezeket viszont ömlesztve, vegyesen, ám tisztán és szárazon kell az átlátszó zsákokban elhelyezni. A más hulladékot is tartalmazó zsákokat nem fogják elszállítani.

 

A Fe-Group szívesen részt vesz olyan kampányokban, mint az iskolai papírgyűjtés. Alkalmanként vállalják, hogy térítésmenetesen elszállítják a város elektronikai hulladékát is. Ha igény volna rá, a veszélyes hulladék begyűjtését szintén megoldják, ám térítés ellenében. Az üveggyűjtés viszont egyelőre nem szerepel a tervekben. A város időszakonként ellenőrizheti a társaság elszámolásának hitelességét, hiszen az csak a cég telephelyén, a válogatás után derül ki, hogy milyen hulladékból mennyit tartalmaz a beszállított mennyiség.

 

Telek Tamás a Tefü ügyvezetője kiegészítésként mindehhez hozzáfűzte, hogy a város zöldhulladékának elszállítását, kezelését a Tefü szezonálisan és egyelőre kísérleti jelleggel tudja saját hatáskörben, tehát a szelektívhulladék-gyűjtéstől és a Fe-Grouptól függetlenül, megoldani.

 

A képviselők megegyeztek abban, hogy ezúttal a lakosság tájékoztatására különös gondot kell fordítani, és 10 igen szavazattal döntöttek a házi szelektív hulladékgyűjtés kéthónapos próbaüzemének november 1-jétől való bevezetéséről.

 

A képviselő-testület további, szeptember 20-án hozott döntéseiről itt olvashat.

Utoljára frissítve: 2012-10-07 11:05:02

További híreink
Feltárult Hosszú Katinka titka
Megható fotóval jelentkezett a világklasszis sportoló.
2023-03-17 19:48:53, Hírek, Környezetünk Bővebben
A Jézuskától gyönyörű erdélyi turnét remél(t) Tóth Gabi énekes
Tóth Gabi arról mesélt, hogy hogyan telt náluk a karácsony. Szerinte az ünnepek ideje alatt a felnőttek is megtehetik, hogy a gyermeki énjük eluralkodjon rajtuk.
2022-12-31 12:30:42, Hírek, Környezetünk Bővebben
Mindenkinek jár egy kis Halloween
Kedvenc ünnepem a Halloween, vagy ahogy hazánkban ismert - Halottak Napja. Ez mindenkinek másról szól, egyeseknek tiszteletteljes megemlékezés elhunytjaikról, másoknak cs...
2022-10-19 10:41:06, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
"Nehéz időket élünk, gyakorta kell pályát módosítanunk, hogy túléljük őket, többdiplomás asszonyok takarítást ...
Bővebben >>