. Ma Emma napja van.
Szüreti mulatság: úton a menet
2017-09-16 15:08:50
Szüreti mulatság: úton a menet

Szüreti mulatság: úton a menet

Hat kisteherautónyi, népviseletbe öltözött táncossal, kísérőkkel, illetve 26 lovassal indult el a MagHáz parkolójából szeptember 16-án délben a maglódi szüreti felvonulás.

 

A menetet a bírót és bírónét röptető hintó vezette fel. A jelképes szerepre Maglód legrégebbi folyamatos hagyománya szerint az adott évben házasulandók közül választanak egy-egy ifjú párt, idén Lévai Attila képviselő, a Kacamajka néptáncegyüttes vezetője és felesége, Lévainé Gömöri Tamara Éva „bíráskodik”, azaz övék az este 8 órakor kezdődő szüreti bál nyitótánca is.

 

A Maglódi Nők Klubja által szervezett program tradicionális menete az Auchan áruház irányába kerüli meg a várost, hogy a főbb csomópontokat érintve, táncolva, mulatozva hat óra körül érkezzen vissza a művelődési házba, az esti bál színhelyére, ahol a „kis” éji zenét ebben az évben is a Karaván zenekar szolgáltatja majd. A szüreti mulatságok támogatója Maglód város önkormányzata és a MagHáz.

 

További híreink
Együtt ünneplik a Reformációt
Közösen készül az emléknapra a 2 protestáns gyülekezet.
2018-10-25 00:18:13, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Élő hagyományunk nemzeti kulturális örökség
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a maglódi pünkösdi evangélikus templomdíszítés.
2018-09-14 21:49:51, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Hadd legyünk itthon Maglódon!
Nehéz a közösségépítés az autópályák kereszteződésében.
2018-08-22 03:00:37, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>