. Ma Emma napja van.
...száz virággal, zsendülő faággal ékes
2015-05-22 12:03:37
...száz virággal, zsendülő faággal ékes

...száz virággal, zsendülő faággal ékes

„Légyen száz virággal, zsendülő faággal ékes most az út!”

 

Május 24-én, Pünkösd vasárnapján, a 17. Maglódi Szlovák Nap keretében 10.30-tól kétnyelvű ünnepi istentiszteletet tartunk a régi evangélikus vallási népszokás szerint zöld ágakkal és színes kendőkkel, szalagokkal feldíszített evangélikus templomban.

 

A templom májfákkal való pünkösdi díszítése földrajzi elhelyezkedésének, elterjedtségének szélesebb körű meghatározása nem egyszerű feladat. Ha a szokás történetét próbáljuk nyomon követni, akkor a 17. században még országos elterjedtségről beszélhetünk, ami fokozatosan visszaszorult, illetve a 19. század közepétől szinte teljesen eltűnt. Az 1943–44-ben az országos Luther Szövetség kezdeményezéseként végzett evangélikus néprajzi felmérésben mindössze 12 település neve mellett szerepel a templom pünkösdi zöldággal való díszítése: Bács-Bodrog megyében Bajsa; Pest megyében Domony, Mende, Péteri; Nógrád megyében Csánk, Szügy, Vanyarc; Gömör megyében Gömörpanyit, Jolsvatapolca, Miglészpataka, Rekenyeújfalu és Süvéte településeken említik a zöldágas díszítést, de egyik helyen sem esik szó az ágak, illetve fák díszítéséről.

 

A maglódi pünkösdi templomdíszítő szokásról 1952-ben végzett néprajzi gyűjtést Jakab Ilona néprajzkutató. Érzékletes leírása a Néprajzi Múzeum Etnográfiai Adattárában olvasható. A 2010-es években pedig Iancu Laura, az MTA Néprajztudományi Intézetének munkatársa, Dóra Fruzsina és Varga Máté, a Budapesti Hagyományok Háza etnográfus munkatársai gyűjtöttek adatokat Maglódon. Pünkösdi templomdíszítő szokásunkat megörökítette a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum „Jövőnk a múltunkban” címet viselő kiállításán.

 

A Maglódi Evangélikus Gyülekezet a következőképpen díszíti templomát Pünkösdkor: szombat reggel a férfiak autókon indulnak útnak (utánfutóval, motoros fűrésszel felszerelkezve). A település határába vagy patakjának partjára érve, megfelelő engedélyek birtokában, 20-25 darab, lehetőleg fiatal nyárfahajtást kivágnak. Ezeket a templomhoz szállítják. A templomban – szintén modern kori újításként – vízbe állítva a padokhoz kötözik az egyenként 3-4 méteres nyárfaágakat. A papi bejáróhoz 3 pár és egy páratlan; az ecseri úti templomkapuhoz 2 pár és egy páratlan; a nagykórus alá és az orgonához 1-1 pár; az oltárhoz 1 pár nyárfaágat állítanak. A párban lévő nyárfák ágait az oltárnál és a padsoroknál összekötözik. A férfiak munkája ezzel véget is ér.

 

Pünkösd szombatjának délutánja már a lányoké, asszonyoké. Ők színes szalagokkal, anyjuktól örökölt hímzett keszkenőkkel díszítik a nyárfákat. Tűzszínű pünkösdi pirosra cserélik az oltárterítőt. Piros szalagokkal díszítik az oltárt is. Piros virágokkal ékesítik az oltárt és a padok végét. Végül kitakarítják a templomot, hogy minden ékes rendben és tisztaságban fogadja az ünnepet.

 

A templom pünkösdi díszítésében az evangélikus gyülekezet tagjai mellett részt vesznek a Rosička Hagyományőrző Egyesület, a Maglódi Nőklub és a Maglódi Nyugdíjasklub tagjai.

 

Napjainkban már csak két főváros közeli településen, Maglódon és Mendén élő népszokás a pünkösdi templomdíszítésnek ez a formája. Olyan hagyomány és érték van birtokunkban, amelynek megőrzése és továbbvitele szerves része a mai közösség életének!

 

Németh Mihály

evangélikus lelkipásztor


Ez az írás a május 22-én megjelent Maglód újságbeli cikk elektronikus változata


Fotó: Kákonyi András

1. kép: A pünkösdi istentiszteletre népviseletbe öltöznek a nők

2. kép: Zöldágazó férfikar

3. kép: A díszítés már a nők feladata

4. kép: Kizöldült a templombelső

 

 

Az egyházközség a Pünkösd szombatjától Szentháromság vasárnapjáig 8 napon át látható zöldágazást, mint nemzeti értéket, „A Maglódi Evangélikus Egyházközség pünkösdi templomdíszítő szokása” néven javasolja felvenni a Maglód Települési Értéktárba, illetve a Pest Megyei Értéktárba (az ehhez szükséges dokumentációt Németh Mihály lelkész el is készítette).

 

A Maglód Város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzata és a Rosička Hagyományőrző Egyesület által szervezett 17. Maglódi Szlovák Nap programja:

 

9.00 Vendégvárás a MagHázban

10.00 Zenés-táncos felvonulás népviseletben az evangélikus templomhoz

10.30 Kétnyelvű istentisztelet a pünkösdi zöldágas templomban

13.00 Ebéd a MagHázban

14.00 Műsor, bál

 

 


Kapcsolódó írásaink:

Németh Mihály: Velünk élő néphagyomány

Pünkösdi zöldágazás a maglódi evangélikusoknál

 

Utoljára frissítve: 2015-05-22 13:25:04

További híreink
Együtt ünneplik a Reformációt
Közösen készül az emléknapra a 2 protestáns gyülekezet.
2018-10-25 00:18:13, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Élő hagyományunk nemzeti kulturális örökség
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a maglódi pünkösdi evangélikus templomdíszítés.
2018-09-14 21:49:51, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Hadd legyünk itthon Maglódon!
Nehéz a közösségépítés az autópályák kereszteződésében.
2018-08-22 03:00:37, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>