. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Polgárőr-együttműködés
2017-09-05 23:27:54
Polgárőr-együttműködés

Polgárőr-együttműködés

A térségben működő polgárőr egyesületek kaptak meghívást a Monori Rendőrkapitányság augusztus 25-i konzultációs fórumára, amelyen így részt vett a maglódi szervezet vezetője, Gerhát Attila is, szintén polgárőr felesége társaságában.

 

A rendőrkapitányság vezetője, Zahorecz Sándor alezredes értékelte a megbeszélésen az elmúlt időszak eredményeit, a közös szolgálatok tapasztalatait, és a hátralévő időszak feladatainak közös megoldására kérte a szervezetek vezetőit, akik mind úgy nyilatkoztak, hogy a jövőben is erejükhöz és lehetőségeikhez képest jelentős óraszámban és létszámmal kívánják a rendőrség munkáját segíteni, továbbá beszámoltak a közösen végzett feldatok végrehajtásáról. Hanek Gábor, a vecsési polgárőrség elnöke elmondta, hogy megszervezték Vecsés, Üllő, Ecser és Gyömrő polgárőr szövetségeinek összehangolását: az egyes települések rendezvényeinek biztosítását, az ezekhez kapcsolódó feladatokat is közösen hajtják végre. Az összehangolt munka eredményessége érdekében új típusú, internet alapú rádiókat is beszereztek.

 

A térség biztonságának további erősítése a rendőrkapitányságnak és a polgárőrségeknek is a kiemelt célkitűzése, ennek érdekében ezután is szoros együttműködésre törekednek majd. Minderről Elekes Emőke törzsőrmester tájékoztatta lapunkat.

 

 

A hivatalos közleménnyel érkezett fotón középen (szürke ingben) Zahorecz Sándor alezredes, a kép előterében (félprofilban) Gerhát Attila, mellette Gerhát Attiláné

Utoljára frissítve: 2017-09-06 07:43:40

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>