Pintér Tibor másik arca |
2014-09-20 02:18:59 |
„A másik arcom” címmel nyílt meg szeptember 19-én Pintér Tibor kiállítása a Maglódi Művelődés Házában. Az egy hónapig látogatható tárlaton Tóth István igazgató köszöntötte a megjelenteket.
Pintér Tibor 1950. november 1-jén született Csongrádon, ahol 14 éves koráig élt. Gyermekfejjel már belekóstolt a műszaki életbe, édesapja gumijavító volt. Az általános iskolában leginkább a labdarúgás kötötte le a figyelmét, ez volt akkori önkifejezésének legfőbb terepe (vagy inkább pályája).
1964-ben költöztek a fővárosba, Pestújhelyre, ahol 30 évet „húzott le”. Az I. számú Élelmiszeripari Technikum söripari szakára járt, de nem fejezte be – a kötelező nyelv fogott ki rajta. 1968-ban a Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat szoboröntödéjében helyezkedett el. A következő évben bevonult, és 27 hónapot töltött a határőrség kötelékében, illetve kiváló lövészként az Önálló Zászlóalj válogatottjában. Leszerelés után a Német Demokratikus Köztársaságban dolgozott, ez a nyelv már sokkal jobban „feküdt” neki.
1975-ben a László Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Gyöngyi asszonnyal is. 1976-ban házasodtak meg, öt gyermekük született: Tibor (1977), Ildikó (1979), Csaba (1985), Adrienn (1995) és Edit (1997). 1995-ben telket vettek Maglódon. Építkezni kezdtek, de Pintér Tibor úgy véli, az Otthon kialakítása még jelenleg is tart. Mindent a saját két kezével hozott létre. Azt állítja, az élet arra kényszerítette, hogy több lábon álljon, mindeféle szakipari mesterséget megtanuljon. A ház tehát felépült, azonban a belső falak üresen maradtak.
Az építkezés kapcsán is járta a bevásárlóközpontokat, és évekig álldogált az akkori divatos, kiállított képek előtt, végül sosem vett meg egyet sem. „Fessen magának szebbet!” – horkant fel egyszer az egyik türelmetlen eladó…
Valójában azonban a képzőművészet iránt még a szoboröntődében elkötelezte magát. Talán akkor még öntudatlanul történt ez. Ám mégiscsak megismerkedett és együtt dolgozott olyan alkotókkal, mint Varga Imre, Pátzay Pál. A szobrászkodás viszont nem mozgatta meg a fantáziáját, talán abba túlságosan is közelről belelátott, nem találta meg benne a kihívást. Hanem a festészet…
A szintén csongrádi, igazán különleges életutat bejárt dr. Piroska János egyik akvarell csendéletét őrizgeti mindmáig (most épp az étkező falán lóg). Évekig kacérkodott a gondolattal, hogy azt ő is megfesse még egyszer. Vajon tudná-e ugyanúgy? Aztán ez a bevásárlóközponti eladó is bogarat ültetett a fülébe. Elkérte hát a gyerekek festékeit, és belevágott.
Néhány korai porté után elkészült Domján Edit-képe is, mely ma már a MagHáz emblematikus festménye. Fotóról mintázta, mert a valósághűséget tartja igazán nagyra, nem a „hascsikarásos” festészetet. Azóta is fényképről dolgozik – főként múzsája, egyben legszigorúbb kritikusa, Gyöngyi asszony vigyázó tekintete által kísérve, gyakran házi megrendeléseit teljesítve.
Pintér Tibornak nincsenek művészi ambíciói, allűrjei. A szépséget keresi és festi meg. Közben a saját másik, jobbik arcát látja, ha már a hétköznapi énjéből elég. Még az is előfordulhat, hogy Pintér Tibor, így, túl a hatvanon, egyszercsak felnő és megállapodik.
Utoljára frissítve: 2014-09-22 23:48:40 |