. Ma Andrea napja van.
Meleg szeretettel a hidegkúti táborról
2015-07-13 20:34:40
Meleg szeretettel a hidegkúti táborról

Meleg szeretettel a hidegkúti táborról

Az ünnepélyes tanévzárót követően immár negyedik alkalommal indult közel 90 résztvevő a Maglódi Szabadidősport- és Természetjáró Egyesület, a Maszat nyári sátoros táborába.

 

Idén júniusban a Nyugati-Mátrában található hidegkúti turistaház volt a tábor helyszíne. Szokásunkhoz híven az egész turistaházat kibéreltük, a hálótermeket azonban nem használtuk. Költségként 11 ezer forintos jelképes árat kellett fizetni, ami azért lehetett ilyen kevés, mert önellátóak voltunk, mindent magunk készítettünk el a gyerekeknek. Ez csak sok támogatással és a résztvevő felnőttek önzetlen, fáradtságos munkájával valósulhatott meg. Ebben az évben a szokásosnál is több segítséget kaptunk, ezúton szeretnénk megköszönni minden támogatást.

 

Köszönetünket fejezzük ki a Maglód Város Önkormányzatának, az iskola Oktatási Alapítványának, a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnak, a mezőfelei Reménység férfikarnak, az „Ami nem öl meg, az megerősít” csoportnak. Segítségükkel sok gyermeket tudtunk kedvezményesen vagy térítés nélkül elvinni, és a többieknek is sokkal színvonalasabb ellátást biztosíthattunk. A maglódi Auchan áruház ebben az évben is támogatta táborunkat, köszönet érte! Patkós Dórának és Jutkának az első napi segítségért vagyunk hálásak, a mátrakeresztesi Laczkóné Marikának pedig a romlandó élelmiszerek hűtéséért. Hochrein Dezsőnek a kényelemes utazást és azt a lehetőséget köszönjük, hogy a buszok ott maradhattak, így nem kellett az útiköltséget duplán kifizetni. A gyömrői Kehely Patikát a jól felszerelt kis „gyógyszertárért”, Szeili Mariann férjét, Oszit, az indián csapatok számára készített pajzsokért, Bracsok Istvánt a kenyérfelajánlásért illeti köszönet.

 

Bár ebben az évben személyesen nem tudtak velünk lenni, szeretnénk megköszönni Koricsánszky Hajni segítségét, aki a már tőle „megszokott” mézadomány mellett gyönyörűen írókázott mézes sütit készített számunkra, sőt Maszat-logóval ellátott sapkákat varrt nekünk; Szabó Gáborét, akinek a láncfűrésze nélkül nehezebb lett volna a főzéshez, fürdéshez, tábortűzhöz szükséges famennyiség biztosítása; Petrovics Jánosét a „mindennapi betevő kenyerünkért”; valamint Varga Zoltánét az oklevelekért és a sok ötletért, ami „indiánosabbá” tette a tábort. Köszönjük szépen a sok szülői felajánlást is.

 

Egyáltalán nem utolsó sorban köszönet jár azoknak a felnőtteknek, akik összeszokottan, fáradhatatlanul tették a dolgukat, és szereztek feledhetetlen napokat a gyerekeknek (noha maguknak is): Borbély Évának és Ákosnak, Bota Zolinak, Halász Atillának, Hutás Józsinak, Illés Krisztinek és Lacinak, Juhász Attilának, Kovács Mártinak és Pistának, Mácsai Katának, Nagy Juditnak, Papp Ildinek, Paulovics Lacinak, Pollák Juditnak, Tóth Petinek, Turóczi Marikának és Csabának.

 

Papp Ildikó egy közösségi oldalon nagyon kedvesen az egyesület elnökét titulálta a Maszat szívének-lelkének. Ez így azonban nem igaz. Ennek a Maszatnak rajtam kívül nagyon sok „szíve-lelke” van. Nélkülük, nélkületek nem lehetne megvalósítani ezeket a nyári táborokat. Sőt, a Maszat sem működhetne nélkületek.

 

Patkós Józsefné

a Maszat elnöke


Illés László videofilmje a táborról: itt látható.

A képek forrása: www.maszatok.hu.

További információ a MASZAT közösségi oldalán.


Utoljára frissítve: 2015-07-14 22:45:20

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>