. Ma Auguszta napja van.
Megyei művésztárlat: maglódi meseexport
2017-11-18 21:39:20
Megyei művésztárlat: maglódi meseexport

Megyei művésztárlat: maglódi meseexport

A Pest megyei járások alkotóinak immár 4. tárlata látható november 9-től egy hónapon keresztül a Vármegyeházán.

 

 

A kiállítás címe ugyan kissé esetlen:  a „Bemutatkoznak járásaink tehetséges képzőművészei” megfogalmazásból az következnék, hogy volnának tehetségtelen képzőművészek is, de meg aztán annyi tálentum él pl. Maglódon, hogy városunkat is csak az alkotók egy csoportja képviselhette.

 

Tarnai Richárd, a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja megnyitó beszédében elárulta: amikor elindult a sorozat, azt gondolta, a 18 járásból talán 10-20 művész kerülhet ki, ehhez képest csak a mostani két körzet 52 művész több mint 100 alkotását vonultatja fel. A megyeháza legnagyobb terme is kicsinek tűnt hát ennyi műnek. Bár még az ünnepség előtti perceket is aktái között töltötte, és ez a munka is nemes, a közjót szolgálja, de még sincs talán annál felemelőbb, mint amikor fontos gondolatok művészi világlátás segítségével okoznak katarzist, fejtette ki. Örömmel tölti el, hogy ezekért a színes és értékes munkákért a Pest megyeiknek sem kell messzire utazniuk, hiszen alkotóink köztünk élnek.

 

Fehér Edina a Vecsési és Maruszki Gábor a Váci Járási Hivatal vezetője egyaránt tisztelettel köszöntötte az alkotókat és alkotásaikat. Kékedy Ibolya, az Üllői Mecénás Művészeti Klub vezetője saját versén kívül Gogolt idézte (mi csak az utóbbit…): „Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.” A tárlatot Balogh Dávid művészettörténész állította össze, aki tematikus csoportokat állított össze a művekből, hol anyag, hol színek, hol témák rendezőelvei alapján (azaz nem települések szerint).

 

Maglód azonban a maga 7 alkotójával és az általuk képviselt műfaji gazdagsággal tűnt ki a sorból (talán megengedhető a tudósítónak ennyi elfogultság!), pedig valóban nem is lehetett ott sajnos minden művészünk. Az azonban biztosan nem véletlen, hogy már a bejáratnál Csépe Milla egyik festménye (Sikátori fények) és Babos László szobrai (Magyar rapszódia és Párkereső), illetve Zágoni Szabó Sándor hegesztett figurái fogadják a látogatókat, sőt a tárlat címe alá is Enes Nagy Sándor Attilát és Tabitit ábrázoló mellszobrait helyezte a kurátor. Csépe Milla másik 3 képe (Fonnyadt napraforgók, Lövétei ösvény és Ősszel a szőlősben) a terem belsejében kapott helyet. Agafonova Liudmila négy álomszép selyemmel örvendezteti meg a műpártolókat (Gránátalmafa, Az idő fája, Városkapu hajnalban, Papagáj). Jandó Luca egy-egy raku vázát és tálat állított ki, Madár Olga pedig meseillusztrációival vívott ki elismerést (Tűnt játékok kis háza, Boszorkánykastély, illetve a Both vára és a Gábor deák c. kiadványok).

 

Maglódnak fontosak a művészek, a művészet, ezért is kísérte el Tabányi Pál polgármester és Fajka Szilvia sajtóreferens a kiállítóinkat. Hét művész, álom- és meseszép alkotások, meseillusztrációk – mintha Maglód mesét „exportálna” a megyébe…

 

 

 

1. kép: Csépe Milla Lövétei ösvény című műve előtt legelöl áll Agafonova Liudmila, az első sorban Madár Olga, babos László, Csépe Millla és Fehér Edina, a járási hivatal vezetője, a második sorban Enes Nagy Sándor, Tabányi Pál polgármester, Jandó Luca és Zágoni Szabó Sándor

2. kép: Enes Nagy Sándor mellszobrai

3. kép: A kiállítás megnyitóján Tarnai Richárd kormánymegbízott (a doboz mögött), Balogh Dávid művészettörténész (a zászlók előtt), Fehér Edina a Vecsési és Maruszki Gábor a Váci Járási Hivatal vezetője között Kékedy Ibolya költő

4. kép: A tárlat első vendégei az alkotók, családtajaik, a településvezetők, újságírók

 

 

Fotógalériánk itt tekinthető meg: Maglódi művészmesék
A Pest Megyei kormányhivatal közleménye és fotógalériája itt olvasható, látható

 

Utoljára frissítve: 2017-11-18 22:37:39

További híreink
Önkormányzati ülés december 14-én
Tervek, tájékoztatók, módosítások, kiírások 2017 utolsó ülésén.
2017-12-13 23:22:35, Hírek, Fókuszban Bővebben
Irány és csoda
Megjelent az Erős Vár, az evangélikus gyülekezet krónikája.
2017-12-13 21:35:17, Hírek, Fókuszban Bővebben
Új világosság jelenék
Karácsonyi koncertet tart a Magdala kórus december 20-án este.
2017-12-10 12:18:11, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Véleményt kérnek a Helyi Építési Szabályzat módosításáról december 5-én.
Bővebben >>