. Ma Auguszta napja van.
Megújul a Harangláb
2014-05-21 17:58:41
Megújul a Harangláb

Megújul a Harangláb

A május elején kezdődött és június végéig tartó munka során megújul Maglód jelképe, az evangélikus harangtorony.

 

Maglód legrégibb épülete az Öregfalu fölött magasló evangélikus templomtól mintegy kétszáz méterre álló, 1720 körül épült harangtorony vagy, ahogy a helyiek nevezik: a „Harangláb”. Három harangja közül legrégibb a Putere János bécsújhelyi származású harangöntő által 1723-ban Budán öntött, eredeti füles koronás felfüggesztésű lélekharang.

 

A Harangláb Maglód jelképe. A város címerében, az egyházközség pecsétjében, de még a helyi Auchan áruház logójában is szerepel. A tornyocskán nagyobb felújítást utoljára 1959-ben végeztek. A gyülekezet akkor készítette elé az úgynevezett Luther-lépcsőt.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt, az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” című pályázaton a Maglódi Evangélikus Egyházközség 3 millió forintot nyert. A felújítást Maglód Város Önkormányzata további egymillió forinttal támogatja. A gyülekezet tagjai pedig adományaikkal és közösségi munkájukkal járulnak hozzá a renováláshoz.

 

Május 5-én reggel Isten nevének segítségül hívásával és harangozással kezdődött meg a felújítás. Maglód város vezetői és a gyülekezet tagjai mellett megjelentek ekkor a felújítást végző munkások, élükön a kivitelező Baubuild Hungary Kft. vezetőjével, Neubauer Tamás vállalkozóval.

 

A mintegy 5 millió forint összegű beruházás során elvégzik a falszigetelést, a külső, belső vakolást és festést. Kovácsoltvas váltja fel az eddigi drótkerítést. Új cserépfedést kap a tetőzet, és megújul a Luther-lépcső burkolata is.

 

A munkálatok várhatóan június végéig fejeződnek be. A gyülekezet a nyár, legkésőbb a kora ősz folyamán tervezi a Harangláb újraszentelését.

 

 

Németh Mihály

evangélikus lelkész

 

Tekintse meg a fotógalériát itt!

Utoljára frissítve: 2014-05-21 18:28:22

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Megtorpant az online vásárlás korábbi növekedési üteme - állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá...
Bővebben >>