Április 11-én 17 órától Zsigmond Emőke Zoltán Áronnal és Kovács Adriánnal lép fel a MagHáz irodalmi kávéházában. Akit pedig sokrétűen megidéznek: Weöres Sándor.

Maglódi Hírhatár: Weöres Sándort alapvetően gyermekversek költőjeként szereti a felnőttek többsége is. A maglódi költészetnapi előadás mitől lehet vonzó a kíváncsi, irodalomszerető közönségnek?

Zsigmond Emőke: Műsorunk javarészt zenei megalapozású. Weöres versei nagyon alkalmasak a megzenésítésre. Egyébként a Maglódon is fellépő Kovács Adrián szerezte a művek zenéjét. Másrészt kifejezetten populáris válogatást állítottunk össze, tehát közérthető lesz a produkció. Mindezek mellett igazán izgalmas, hogy nem is feltétlenül a szavak értelme az elsődleges ebben a költészetben, mert a ritmusuk és a hangzásuk az érzelmeinket dolgoztatja meg. Természetesen nem a művek gondolatiságát akarjuk háttérbe szorítani, de alapvetően az érzékekre hatnak. Ráadásul ezeknek a verseknek nincs is „megfejtésük”, vagyis egy megfejtésük nincs, mert több megfejtésük lehetséges: a néző szabadon eldöntheti, hogy mit nyújt, mit mond számára ez a fajta színházi élmény. A verseket, a zenét mozgással is tarkítjuk, amiben az számomra az izgalmas, hogyan lehet a testtel visszaadni ezt a látványos és érdekes, különleges mondandót.

Maglódi Hírhatár: Kiknek ajánljuk tehát az előadást?

Zsigmond Emőke: Bemutattuk már gimnazisták számára, sőt még fiatalabbaknak is, akiknek egyformán tetszett. Ahogy a 82 éves nagyapám szintén élvezte. Vagyis nem korhatáros az egyébként csupán 45 perces produkció.

Maglódi Hírhatár: Nem lesz zavaró, hogy a MagHáz egyfajta kávéházi környezetbe helyezte a fellépést, ahol tehát egyrészt kávé- és süteményillat lengi be a művészi produkciót, másrészt utána beszélgetés vár az előadókra?

Zsigmond Emőke: Ez számunkra nagyon jó, mert így még inkább kialakul a közönséggel a kommunikáció, ami minden előadás lényege.

Maglódi Hírhatár: A János vitéz Iluskájaként a Nemzeti Színházból érkezvén, a Vízkereszt Oliviájaként a Pesti Színházból vagy Torontóból érkezvén, az Ódry Színpad Hamletjéből, Vérnászából vagy Diótörőjéből érkezvén, netán filmfőszerepből érkezvén – Maglódra, milyen érzések bukkannak elő a színésznőből? Hiszen ide kicsit haza is jön, rokonok közé.

Zsigmond Emőke: Maglódra jönni is kihívás. Minden közönség más és más. Minden alkalommal újra meg újra fel kell venni a kontaktust, mert rossz közönség nincs. Ha valami nem működik jól, az a színészek hibája. Valóban szeretek Maglódra jönni, a Diótörőnket is bemutattuk már itt. Látom, hogy nehéz körülmények között is sikerült felvirágoztatni a MagHázzal a kulturális életet. És hiszem, hogy a kulturális életnek, a művészetnek megvan, meglesz az eredménye, ha most még nem is hoz kézzelfogható hasznot, de előbb-utóbb a nagyobb látókörű emberek tevékenysége, gondolkodása visszahat majd a gazdaságra is. Kovács Adriánnak, a zeneszerzőnek, Zoltán Áronnak, az osztálytársamnak és nekem a feladatom pedig ebből annyi, hogy 11-én este valóban találkozzon Weöres és a Nagyérdemű.

Első képünk: jelenet a János vitézből, második fotónkon: Zsigmond Emőke (a képek forrása: itt)

Harmadik fotónk a Diótörő maglódi bemutatóján készült (a Vermesy Fesztiválon), a költészet napján újra fellépő Zoltán Áron az álló sorban jobbról a második (mellette Szabó Erika és ifj. Vidnyánszky Attila), Zsigmond Emőke pedig balról a második (mellette Tóth András és Bach Kata).

Cikkünk alcíme a Nől a dér, álom jár című Weöres-vers 10. sora.