. Ma Auguszta napja van.
Maglódi Anonim Drog Segítség
2014-12-19 14:46:03
Maglódi Anonim Drog Segítség

Maglódi Anonim Drog Segítség

A MADS a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat által meghirdetett „Tisztán! ÉRted?!” (TÉR) prevenciós program keretén belül indított honlap.

 

A kezdeményezés célja, hogy Maglód lakosságát a droggal és a szenvedélybetegségek megelőzésével és kezelésével kapcsolatos információkkal segítsük. A MADS munkatársai fontosnak tartják, hogy a Maglódon élő, gyermekeiket féltő szülők kellő tájékoztatást kapjanak, hogy miről és hogyan ismerhető fel, ha a gyermek kábítószer, illetve más, visszaélésre alkalmas szer befolyása alatt áll, és arról, hogy mi a teendő, ha a tüneteket észleli.

 

Miért a MADS? A MADS – mint elektronikus közösségi TÉR – hasznos lehet az olyan drogproblémákkal küszködő fiatalok számára is, akiknek segítségre van szükségük, de nem merik felvállalni, hogy bajba jutottak. A MADS megőrzi a hozzá fordulók anonimitását, névtelenségét, ahogy ezt a nevében is feltüntette. A MADS a prevenciós TÉR program keretén belül szakképzett munkatársakkal működik együtt.

 

A MADS lehetőséget biztosít azok számára is, akik szeretteiket, barátaikat féltik a településünkön is igen könnyen és olcsón beszerezhető, rossz minőségű kábítószerek hatásától, következményeitől, de tanácstalanok, egyedül érzik magukat.

 

Ki forduljon a MADS-hez? Mindenki, aki

  • bajban van
    akinek támogatásra van szüksége a megelőzéssel kapcsolatban
    akinek információja van a környezetét érintő kábítószer visszaélésekről
    akik szeretnék szakértelmükkel, jelenlétükkel, ötleteikkel támogatni a „Tisztán! ÉRted?!” prevenciós programot
    akik közös ügyünknek tarják településünk KÖZÖSSÉGÉT.

 

A MADS címe: www.magloddrogsegely.com

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>