. Ma Emma napja van.
Maglód célponttá vált
2014-04-16 11:56:05
Maglód célponttá vált

Maglód célponttá vált

Az áprilisi képviselő-testületi ülés napirendjei között szerepel a Szmodics Róbertr alezredes  (a Monori Rendőrkapitányság vezetője) és Körmöndi Bernadett (a maglódi rendőrőrs parancsnoka) által tartandó beszámoló a város közbiztonságáról és közrendjéről. Egyfajta előzetesként beszélgettünk a maglódi rendőrség első emberével.

 

A legutóbbi közmeghallgatáson egyetlen kérdést sem tettek fel a közbiztonságról, míg a közösségi oldalak maglódi használói számos, a rendőrségre vonatkozó, negatív bejegyzéssel „tüntetnek”. Nem ellentmondás ez? Illetve nem kellene ezekre is reagálni?

 

Körmöndi Bernadett őrsparancsnok: Szerintem újdonság volt a közmeghallgatás résztvevőinek, hogy én is ott ülök. Talán azért sem kérdeztek, mert akkoriban jó egy évig nem is igen történtek olyan bűncselekmények, amelyek borzolták volna a kedélyeket, érdekelték volna az embereket. Semmi problémát nem okozott nekem, hogy ott és akkor a közbiztonság kérdései háttérbe szorultak.

Ami pedig a közösségi oldalakat illeti: magam is tisztában vagyok azzal, mi minden jelenik meg ott. Én is kapok jelzéseket, és olvasom a hajmeresztő történeteket. Amikor szükséges, a rendőrség maga is reagál erre a felültre (például némely „városi legenda” cáfolatát említhetném). Én azonban Maglódon még nem találkoztam olyan helyzettel, amire nyilvánosan válaszolnom kellett volna. Emberileg persze érthető volna, hogy esetleg sértve érzem magam, legszívesebben kommentálnám ezt vagy azt a bejegyzést, de mégsem tettem, mert nem szerettem volna azt a látszatot kelteni, hogy magyarázkodni kell. Előfordulhat tehát, hogy a hozzászólás magyarázkodásnak hat, de a hallgatás is fokozhatja az indulatokat. Ha mindezek kapcsán valakinek konkrétan el kell mondanom valamit, azt inkább közvetlenül teszem meg.

 

Az egyik bejegyző, akinek a felesége arra ért haza, hogy betörők vannak a házukban, tényként állította, hogy nem kaptak telefonon megfelelő tanácsot, és a járőrök is csak későn értek ki.

 

Körmöndi Bernadett: Abban én biztos vagyok, ha valaki a maglódi rendőrőrsre betelefonál, csak helytálló tanácsot kap. Mindenkinek segítünk. Folyamatosan 60–80 bűnügy-számmal dolgozunk, mert tőlünk senki el nem megy dolga végezetlenül. Ennek azért örülök, mert legalább már eljutottunk odáig, hogy bejönnek az emberek, és elmondják nekünk a panaszukat. A december közepétől január végéig tartó bűncselekmény-sorozattal kapcsolatban – amikor majdnem minden nap történt valami: besurranás, betörés vagy kisebb értékű lopás – nagyon sok lakossági jelzést és bejelentést kaptunk. Ennek köszönhetően rengeteg információ van a birtokunkban, és a nyílt rendőri jelenlét és tevékenység mellett minden más szükséges intézkedést is megteszünk. Itt szabadjon megjegyezni: nagyon megdolgozunk mi azért, hogy a korábbiakkal szemben most 2 rendőrautó is rendelkezésünkre áll.

 

Az említett bűncselekmény-sorozat elkövetőit elfogták?

 

Körmöndi Bernadett: Több irányból ért bennünket az a „vád”, hogy nem csinálunk semmit. Ez természetesen nem igaz. Nincsenek ugyan még meg az elkövetők, de több csoportot is feltérképeztünk, és javában folyik a nyomozás, amivel kapcsolatban azonban nem adhatok egyelőre semmilyen felvilágosítást. A közösségi oldalak rémtörténetei viszont távol állnak a valóságtól, a betörések, lopások és besurranások mellett erőszakos cselekmények nem történtek.

 

Bár az esetek egy része esetleg nem rendőrségi ügy, mégis érthető, ha a biztonságérzetünk csökken, amikor rövid időn belül a szupermarketben főbe lövi magát valaki, autós üldözés szemtanúi lehetünk, több tűzeset is történik, és mindehhez záporoznak a közösségi oldalak bejegyzései. Nem valamiféle változás előjelei ezek?

 

Körmöndi Bernadett: Valójában nem változott semmi. Igaz, a bűncselekmények nem szűntek, nem is szűnnek meg. Szerencsés helyzetben voltunk, amikor hónapokig nem vette át senki a tavalyi betöréssorozat elkövetőinek a helyét. De ez az állapot nem tarthatott örökké. Amióta megépült az M0, Maglód nagyon könnyen, gyorsan elérhető. Mivel az itt lakók nem élnek rosszul, így célponttá váltunk. Sajnos az elmúlt 2-3 hónapban olyan bűnözői körök szoktak ide, amelyek korábban soha nem jártak erre. Ők is vándorolnak, megyéről megyére, városról városra mennek. A bűncselekmények viszont ezzel együtt sem változtak: ugyanazok a vagyonelleni bűncselekmények (lakásbetörések, besurranások) a jellemzőek, mint korábban.

 

A január-februári statisztika ezt feketén-fehéren mutatja?

 

Körmöndi Bernadett: Ahhoz, hogy értelmezhető számadatokat mondhassunk, legalább negyedévnek el kell telnie, mert a statisztikai rendszerben minden elcsúsztatva jelenik meg. Még mindig sok a vagyon elleni bűncselekmény, de a maglódi rendőrök eddig is mindent megtettek és a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen, a lakosságot leginkább irritáló bűncselekményeket megakadályozzák, megszakítsák, illetve felderítsék az elkövetőket.

 

Lehet-e még mindig a gazdasági válsággal, az elszegényedéssel, a munkanélküliséggel indokolni a bűncselekmények számának emelkedését?

 

Körmöndi Bernadett: Én nem szeretem ezt az indokolást. Az általános gazdasági válság és az elszegényedés önmagában nem lehet az oka annak, hogy bizonyos emberek bűnözői életmódot folytatnak. Egyébként sem lett több a bűnöző az elmúlt időszakban, az elkövetett bűncselekmények száma viszont nőtt.

 

Az emberek konkrét rendszámokról, pontosan körülírt autókról vagy éppen favágóknak álcázott fehér furgonokról cserélnek eszmét a virtuális térben. A rendőrség kivizsgálja a tényszerű, tudomására jutott adatokat?

 

Körmöndi Bernadett: Nem tudok fehér kisteherautóról. Több jármű és több rendszám is előtérbe került már, de ezek személygépjárművek, esetleg kombik. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy én itt vagyok, mindig itt vagyok, ezért tőlem kell megkérdezni, ha meg szeretnének tudni valamit. Be is lehet jönni, és telefonon is elérhetnek. Szívesen tartok akár rendkívüli lakossági fórumot is, ha szükséges, de a közösségi oldalakon való üzengetésnek egyrészt nincs különösebb hozadéka, másrészt több szempontból veszélyes is lehet. Nem csak azért, mert a kiadott, esetleg érzékeny információkat bárki olvashatja, hanem mert akár bűncselekmény is lehet maga a meggondolatlan megfogalmazás vagy állítás. Gyakori a felelőtlenség ezen a téren is! Bármit látnak, bármit hallanak, nekünk szóljanak! Ezen a téren egyébként javult a helyzet. Sokan betelefonálnak, magam is beszélek velük. Az értékes adatnak mindig nagyon örülök. Az említett sorozatos bűncselekmények kapcsán rendelkezésre álló információk 80%-át a lakosságtól kaptuk. Egymás nélkül nem is tudnánk tenni az ügy érdekében. Nekünk pedig mindig hangsúlyoznunk szükséges, hogy mindenkinek vigyáznia kell a saját értékeire, mert az ismertté vált bűncselekmények fele egyértelműen visszavezethető emberi mulasztásra.

 

Nem merült fel a rendőrségi hatáskör az imént szóba került sorozatos tűzeseteknél?

 

Körmöndi Bernadett: A tűzesetek a katasztrófavédelem illetékességébe tartoznak. A rendőrség legfeljebb segít biztosítani a helyszínt, a tűzoltók munkáját, de abba valójában nem folyunk bele mindaddig, amíg a tűzoltóság azt nem mondja a saját vizsgálódásai eredményeképpen, hogy idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja áll fenn. Egyelőre nem kaptunk olyan jelzést, hogy az év eleji eseteknél gyújtogatás történt volna.

 

Jobb vagy rosszabb a kedve, hangulata most, mint egy évvel ezelőtt?

 

Körmöndi Bernadett: Eltekintve az apró-cseprő problémáktól, bosszúságoktól, én jól érzem itt magam. Az elmúlt egy évben beilleszkedtem, sokan el is fogadtak, de természetesen olyanok is vannak, akik nem. Lehetetlen minden embernek megfelelni. Mindenesetre jó a kapcsolatom a Polgármesteri Hivatallal is, a polgárőrséggel is, a civil szervezetekkel is. Akinek tudok, szívesen segítek.

 

1., 3. és 4. képünk a tavaly tavasszal megrendezett rendőrségi nyílt napon készült: óvodások látogattak el a rendőrőrsre.

2. képünkön: Szmodics Róbert rendőralezredes bemutatja Körmöndi Bernadett rendőrhadnagyot a maglódi képviselő-testületnek őrsparancsnoki kinevezése alkalmából

 

Utoljára frissítve: 2014-04-16 11:57:01

További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>