. Ma Gedeon napja van.
Kikapott a csapat, a közönség sem nyert
2015-08-13 02:14:05
Kikapott a csapat, a közönség sem nyert

Kikapott a csapat, a közönség sem nyert

„Más sebesség! Lelkes kis csapat a mienk, de ez más sebesség!” – mondta a Védelem Biztonsági Szolgálat embere a pálya szélén, amikor a 2. gólt is bevarrta Kiss Tamás, a Paksi FC játékosa a Maglódi TC kapujába a 18. percben.

 

Igaza volt: a 4. találatnál az egyik hazai játékos a partjelzőtől tudakolta, mennyi is az eredmény. Pedig abban a 45 percben ötöt is kaptunk, talán a csapattársak azért tudták még számolni. Határozottan és folyamatosan „nyomta” a Paks Maglódot, elkelt volna hát a védelem a pályán belül is.

 

Az egyik rendező a partvonal mellett felemlegette a Budapest-kupában játszó Unione elleni, egy héttel korábbi edzőmérkőzésünket. Volt ideje mesélni, az ekkor már energiatakarékosan játszó, tolnai csapat 6. góljára a 67. percig kellett „várni”. Azt mondta, hogy a 9:0 végeredményt úgy értük el az edzőmérkőzésen, hogy szétfutottuk az ellenfelet, és a tetszetős akciók mellett akár 3 tizenegyest is kihagyhattunk, akkora volt a két teljesítmény közötti különbség. – Mint most. Festett tárgyilagosan fájó párhuzamot.

 

Tény, hogy a hazai csapat alig néhány halvány helyzetet dolgozhatott ki, azt is főként a 2. félidőben, amikor a vendégcsapat már, magabiztosan bár, de ült a babérjain. A szépségtapaszra a 71. percig ácsingóztak a maglódiak: Rajz Miklós szabadrúgása enyhített a hazaiak szenvedésén (1. kép), így kaptunk ki 1:6-ra. „Összességében elégedettek lehetünk, hiszen helytálltunk egy NBI-es csapattal szemben. Az Újpest 14, a Vasas 12 góllal múlta felül ellenfelét, tehát mi egy vállalható vereséget szenvedtünk – vont mérleget sportegyesületünk honlapja. A paksi vezetőedző, Csertői Aurél, értékelése valamivel szigorúbb: Többségében azok a játékosok kaptak szerepet ezen a mérkőzésen, akik eddig nem vagy csak keveset játszottak. ... Ha ebben a nagy melegben egy kicsit jobban koncentrálunk, akkor még négy-öt gólt szerezhettünk volna.


Viszont a város focirajongóinak a kedélyállapotát már a mérkőzés előtt felpaprikázta az a hercehurca, amely akörül zajlott, hogy megnézheti-e a közönség a találkozót. Nem nézhette meg. „Szégyellem, hogy maglódi vagyok! - kiabált egy érthetően morcos, idős szurkoló a biztonsági emberekkel, amikor azok útját állták a bejáratnál. „Ezmiez? Lehet, itt is jön a retinavizsgálat majd a Maglód vs. Vecsés szuperrangadón?” – ironizált egy másik szurkoló lapunk közösségi oldalán. 

 

Kikapott tehát a csapat is, és a közönség sem nyert.

 

Magyar Kupa, 1. forduló: Maglódi TC - Paksi FC 1:6 (0:5)

Maglód, Kertész Károly Stadion, zárt kapuk mögött

Játékvezető: Görög Márió (Szabó Péter, Hima Andrea)

Maglódi TC: Szacskó László (kapus); Németh Zsolt, Szirtesi Attila, Albirt Mátyás, Matyó Máté (Számpor Erik, 74. p), Budafai Gergő (kapitány), Pápai Dániel, Gyiró Máté (Bartha Szilárd, 53. p), Rajz Miklós, Lami István, Schirilla György (Gál József, 53. p); vezetőedző: Herédi Attila.

Paksi FC: Csernyánszky Norbert (kapus); Fröhlich Roland, Papp Kristóf (Kővári Róbert, 68. p), Báló Tamás (kapitány), Kecskés Tamás, Hahn János (Nagy Richárd 46. p), Kiss Tamás, Bor Dávid, Ródenbücher István, Vági András, Asztalos Dávid (Bagó Patrik, 58. p) vezetőedző: Csertői Aurél.

Góllövők: Rajz M., illetve Kiss T. (2), Fröhlich R. (2), Bor D., Báló T.

Sárga lap: Rajz M., Számpor E.

 

Képgalériánk megtekinthető itt.

 

Kacsolódó cikkeink:

Szabad a pálya!

Pakssal kezdődik az újjáépítés?


Utoljára frissítve: 2015-08-14 00:14:19

További híreink
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben
A látványos álviták után külön egyezséget kötött a Momentum és a DK
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kampánya mögé.
2024-03-02 16:17:16, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>