. Ma Auguszta napja van.
Két hónap múlva P+R
2014-05-22 16:45:13
Két hónap múlva P+R

Két hónap múlva P+R

Lakossági tájékoztatót hívott össze a Maglódi Nyaraló állomás melletti P+R parkoló építése kapcsán a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Strabag Általános Építő Kft. május 22-én délelőttre.

 

Végül azonban a párhuzamosan zajló képviselő-testületi ülésen tartotta meg tájékoztatóját Boda Tamás, a NIF projektvezetője (második képünk előterében) és Drobni László, a Strabag munkavezetője (szakállal). Megtudtuk, hogy május 28-án adják át a munkaterületet, majd ezután 10 napon belül kezdődik a tényleges kivitelezés, amely várhatóan szűk két hónapig tart. Az említett 10 napban kell a helyben felmerülő problémákra választ találni, mint például az addig ott parkoló autók biztonságos elhelyezése az építkezés idejére.

 

A menetrend szerint közlekedő kisbusz számára külön megállóhellyel ellátott, illetve 77 férőhelyes, 3 mozgássérülteknek fenntartott résszel és 40 kerékpár tárolására alkalmas, közvilágítással és térfigyelő kamerarendszerrel ellátott parkoló az Árpád vezér és a Kossuth Lajos utca találkozásának folytatásaként épül meg az állomás épületén túl, a sínekkel párhuzamosan (ahogy ez a kiviteli terven is látszik). A két utca meghosszabbításában futó közlekedő út aszfalt burkolatot kap, a parkoló állásokat pedig térkő burkolattal látják el. Ahogy megírtuk, a kivitelezés szerződéses összege nettó 1 879 188 281 forint.

 

Általában egyébként 20-30 autó várakozik az állomás mögött, de a NIF prognózisa szerint az ütemes menetrendhez igazodva hamarosan teljes kihasználtsággal működhet majd parkoló. (Ráadásul a fejlesztés második ütemében a nagyállomás is sorra kerül. Ehhez már megjelent a nyílt közbeszerzés, az erre érkező ajánlatokat július 5-én bontják ki, két hónappal később pedig ott is megindítja az alvállalkozó a munkákat.)

 

Dr. Móczár István képviselő kérte a tájékoztató tartóit, hogy a kiviteli terven nem szereplő, valószínűleg 1926-ban ültetett óriás fenyőt kíméljék meg a beruházás során („mert palotaforradalom lesz, ha a fának baja esik”). Boda Tamás elmondta, hogy a 20 építkezésből már 5 állomáson dolgoznak, és többször előfordult, hogy a helyi viszonyok miatt át kellett gondolni a parkolók kiosztását, például értékes fák védelmében.

Utoljára frissítve: 2014-05-22 19:38:46

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>