. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Kertész Károly-díjas: Turóczi Csaba
2016-08-22 19:28:33
Kertész Károly-díjas: Turóczi Csaba

Kertész Károly-díjas: Turóczi Csaba

Turóczi Csabának, a természetjárás népszerűsítésében kifejtett, példamutató tevékenységét Maglód Város Önkormányzata Kertész Károly-díj adományozásával ismerte el.

 

Turóczi Csabára már akkor felfigyeltek a sportos maglódiak, amikor 2002-ben társaival megalakította a Rákos-mente Íjász Egyesületet. A 8 esztendőnyi tevékenység legjobb eredménye az országos 3. hely volt (csak Európa-bajnoki helyezettek előzték meg). Ekkor már 10 éve élt Maglódon, de a sport gyermekkora óta meghatározó szerepet töltött be életében. A Maglódi Szabadidősport- és Természetjáró Egyesület megalapítása mutatja, hogy ezt azonban másoknál jóval inkább az egészség és a köz szolgálatába állítható közösségi eszköznek látja és használja, semmint pusztán egyéni kedvtelésnek.

 

A MASZAT, illetve az elődjének tekinthető túraszakkör története 2009-ig nyúlik vissza. Az addig is nagy kedvvel szervezett kirándulásoknak új lendületet adott egy túravezetői tanfolyam: fáradhatatlan és elnyűhetetlen azóta is a természetjárásban, kifogyhatatlan az ötletekből, úti tervekből, ötletekből. Megálmodója, alapítótagja és alelnöke lett természetes módon Maglód mára legnagyobb és legnépszerűbb civil szervezetének, amely az óvodásoktól a nyugdíjasokig alkalmanként 2-300 főt is képes egy-egy teljesítménytúra, kirándulás vagy sátortábor ürügyén elvinni Maglód, a környék, sőt egész Magyarország, immár pedig a környező országok legszebb tájaira, hogy eközben az egészséges életmódnak, a sportnak, de egyúttal a környezetvédelemnek és a honismeretnek is elkötelezett ifjúságot neveljünk a város és az ország érdekében.

 

A MASZAT minden hónapban szervez kirándulásokat, minden márciusban (a városi ünnephez kapcsolódva) teljesítménytúrát, minden nyáron sátortábort, minden szeptemberben családi napot. Így juthatnak el a maglódi gyermekek és felnőttek a Hármas-hegytől, Túzberektől, a Fay-tanyától a kéktúrára vagy az Alcsony- és a Magas-Tátrába, a Bihari-hegységbe. Különösen fontos körülmény, hogy a diákok közül sokan az egyesület jóvoltából méltányosan alacsony költséggel vagy ingyenesen mehetnek el olyan helyekre, ahová szociális helyzetük miatt valószínűleg sosem juthatnának el, miközben életre szóló élményeket szereznek – és remélhetőleg tanulnak Csaba „bácsi” elkötelezettségéből is az úton.

 

Az ő nevéhez fűződik a tavaly először megszervezett Maglódi Sportágválasztó Nap létrehozása, megszervezése is, amely mintegy 20 sportágat, klubot, egyesületet és szabadidős tevékenységet kínált a több száz érdeklődőnek egy egész napos szórakoztató rendezvény keretében.

 

2015 óta már az Emberbarát Alapítvány drogos fiatalokkal foglalkozó munkatársaként teljesíti ki hivatását: miután elvégezte a teológiai főiskolát, illetve a lelkigondozói szakot, tavaly óta szociálpedagógiát tanul. Régóta egységes egészben látja a sport, a test, a lélek és a közegészség, a közélet ügyét, aminek legszebb példája, hogy a Maglódi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum sem jöhetett volna tavaly nélküle létre. Itt a prevenció, a legszélesebb értelemben vett megelőzés szolgálatába tudja állítani szinte valamennyi sporttal (noha nem csak azzal) kapcsolatos ötletét, tevékenységét, munkáját.

 

Ha tehetné, azzal utasítaná vissza e méltatást, hogy mindezt korántsem egyedül találta ki, hozta létre vagy érte el: a család, a barátok és az egyesület tagjai nélkül ebből semmi sem sikerült volna. Ami igaz. De az is igaz, hogy nélküle sem jöhetett volna létre ebből semmi, de legalábbis egyáltalán nem így. Mert nagyon jellemző, ahogy a MASZAT-ban látják őt: „Mint mindannyiunknak, neki is vannak álmai. De, sokunkkal ellentétben, ő ezeket megvalósítani is képes. Szerencsére a MASZAT-ról is álmodik. Mi, többiek pedig abban segítjük, hogy az álmok valósággá váljanak.”

 

Képeinken: Turóczi Csaba átveszi a Kertész Károly-díjat Tabányi Pál polgármestertől és Kérges László, illetve Remport Csaba alpolgármestertől 2016. augusztus 20-án

Utoljára frissítve: 2016-08-26 01:21:37

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek,...
Bővebben >>