. Ma Emma napja van.
Karácsonyi Magdala-koncert
2016-12-09 00:51:35
Karácsonyi Magdala-koncert

Karácsonyi Magdala-koncert

A Magdala Ökumenikus Énekkar december 18-án vasárnap 18.00 órakor kezdődő karácsonyi koncertjére várja az adventi készülődésben elcsendesedni kívánókat a maglódi evangélikus templomba. A kórusművek meghallgatása után közös éneklésre hívják a Haranglábhoz a résztvevőket.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kik és miért énekelnek a kórusban?

Albini Blanka:  Számomra a Magdala kitekintést enged abból a helyzetből, amit az iskola vonz körém. Mikor odamegyek, egy teljesen más légkör fogad: őszinte és tiszta.

Falusi-Tóthné Koler Ilona: Istent együtt dicsőíteni nagyon felemelő, ezt másoknak is átadni, szívmelengető számomra.

Gömöri Tamara: A Magdala – hit, remény, szeretet és összetartás.

Kirnbauer Andrea: Azért kezdem el a Magdalában énekelni, mert úgy éreztem, hogy szeretnék valamiféle szolgálatot vállalni. Bolyongtam az utamon, keresve Istent, és jött egy gondolat: énekeljek! Gyerekkoromban is énekeltem, hát miért ne? Szeretettel fogadtak a kórusban, szépen lassan beépültem a „rendszerbe”. A Jubileumi Ének bemutatójára készülve, egy próba alkalmával, amikor először állt össze valamennyi szólam, és úgy igazán megszólalt, az egyértelművé tette számomra Isten jelenlétét! Úgy érzem a testemen végigfutó libabőrt, bármikor, amikor erre visszaemlékszem, mint a gyermekem születésének pillanatát!

Kovács Zoltánné Majorosi Andrea: „Az énekben felszabadul a lélek.” (William Wharton) A közös énekben, a közösségben még inkább.
Mácsainé Szegő Klára: A Magdala oly módon kapcsol ki a hétköznapok sokféleségéből, hogy közben emberileg is, zeneileg is tartalmas idő az, amit ráfordítok. A kórus ökumenikus mivolta is jólesik nekem. Épp a napokban olvastam a dalai láma mondatát: „Az a legjobb vallás, amelyik által jobb emberek leszünk.”
Mihály Zoltán: Azért szeretek a Magdalába járni, mert nagyon-nagyon különböző embereket hoz össze egy teljesen egységes csapattá!
Petrovics Jánosné: A kórus tagjának lenni és hetente részt venni a jó hangulatú próbákon, teljes feltöltődést jelent a mindennapi robotot megszakítva. Jó együtt lenni olyan emberekkel, akikről tudjuk, hogy hasonló érzelemvilággal bírnak, mint jómagam, még ha nem is ismerjük egymást nagyon közelről.
Rakita Anka: A Magdala Kórusban való éneklés egyfajta nyitottságot ad a lelkemnek. A próbák, az éneklések szinte elfeledtetik a napi problémákat.
Rimóczi Mónika: Tudom, nagyon közhelyesen hangzik, de ez az igazság: a Magdala fényessé teszi a lelkem.
Végül egy anonim férfiú: Ennyi gyönyörű nő együtt!

 

Az önkormányzati lap decemberi számában olvashattuk:

Magdala bibliai település volt Galileában, az evangéliumokban Mária Magdolna városa. Neve a héber ’torony’ szóból ered, ami valamiféleképpen az egykor ott jelentős halászatra utal. Mindegyik részmagyarázatból el lehet ám jutni a maglódi, alapvetően egyházi műveket repertoárra tűző ökumenikus kórushoz is.

Kedd esténként pedig mindenféle szómagyarázat és szómágia nélkül, kíváncsiságból vagy belső késztetésből is érdemes ellátogatni a Domján Edit-díjas Simon Barbara karnagy, egyházzenész, orgonaművész által vezette kórus vidám próbáira az evangélikus gyülekezeti terembe. A Magdala Kórus ugyanis szeretettel várja soraiba az énekelni vágyó (és nem feltétlenül tudó!) új tagokat – korosztályra, nemre és vallási hovatartozásra tekintet nélkül.

Június közepén a már több mint 6 éve alakult kórus a Magdala-maratonon zenés koncert-számadást végzett: előadták a repertoáron szereplő kórusművek nagy részét, a taizéi énekektől kezdve a könnyedebb műfajokig: majdnem 50 zeneszám csendült fel. Az október 22-én Aszódon rendezett evangélikus egyházkerületi kórustalálkozón pedig beválogatták a Magdalát a 3 énekkar közé, amely jövőre május 13–14-én részt vehet az országos evangélikus kórustalálkozón, Szarvason.

 

A fotók forrása: a Magdala közösségi oldala

 

Utoljára frissítve: 2016-12-09 02:30:48

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>