. Ma Auguszta napja van.
Kampányvég
2014-10-10 01:31:39
Kampányvég

Kampányvég

A legvégéhez közeledik az önkormányzati választási kampány. Egy-egy rendezvényre maradt már csak idő.

 

Az „Új Maglódért” szlogen alatt indulók is kitelepülnek október 10-én, pénteken a Lövéte utcai parkolóba. Ugrálóvárral, arcfestéssel, vattacukorral és zumbával várják az érdeklődőket, akiket 20 órától Majka és Curtis szórakoztat majd.

 

11-én, szombaton 15 órától tartja utolsó lakossági fórumát a „Maglód Érdekében” jelszóval kampányoló „demokratikus baloldal” a Katona József utca és a Jókai utca sarkán lévő kölcsönző udvarán felállított sátorban.

 

Szintén 11-én délután zárul a „Baráti Jobb Maglódért” választási szövetség kampánya. A Szent István téren 13 órakor kezdődő program keretében fellépnek a Kacamajka néptáncegyüttes tagjai, Kostyák Attila és Tóth István művésztanárok, valamint a maglódi mazsorettek is műsort adnak. 18 órától pedig a MagHázban koncertezik a Kormorán zenekar tagjaiból alakult Örökség együttes.

Utoljára frissítve: 2014-10-10 10:58:30

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>