. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Irodanyitó
2017-07-04 00:51:47
Irodanyitó

Irodanyitó

Képviseleti pontot nyitott Maglódon július 3-án a Generali.

 

Az átadóünnepségen Major László projektvezető elmondta, hogy az ország egyik vezető biztosítótársaságaként 243 irodájukból több mint 3100 településen állnak az ügyfelek rendelkezésére. Büszke azonban arra is, hogy az 1996-ban nyitott első, lajosmizsei képviseletet ma is ugyanaz vezeti, aki akkor. Oda kell lépni és tudni kell segíteni ott, ahol szükséges, mert bár a digitális felületek nélkülözhetetlenek, de ez a szakma sohasem léphet át teljesen online világba. Pál Csaba területi igazgató arról beszélt, hogy a 185 éves nemzetközi pénzintézet 1832 óta van jelen Magyarországon is. Jelenleg pedig Maglódon és környékén mintegy 2400 lakást és több mint 1000 gépjárművet biztosítanak, illetve az 1200-at is meghaladja az életbiztosítások száma. A képviseletet vezető Potocska Gábornak „született maglódiként” és 2. generációs szakemberként ez az irodanyitás a legnagyobb büszkesége.

 

Az ünnepségen részt vett Kérges László alpolgármester társaságában Tabányi Pál polgármester is, aki reményét fejezte ki, hogy hosszú távon is megtalálják itt a számításukat a biztosítótársaság munkatársai, mert az ilyen vállalkozások lendítik előre a gazdasági életet, és járulnak hozzá a maglódiak életminőségének javításához.

 

A Katona József utcai helyi irodában a lakossági biztosítások mellett önkéntes nyugdíjpénztári, egészség- és önsegélyező pénztári, illetve utazási biztosítási szolgáltatások érhetők el a Europ Assistance lehetőségein kívül.

 

 

 

Az 1. képen Potocska Gábor képviseletvezető (hosszú ujjú fehér ingben), Szöllősi Ferenc péceli polgármester (nemzeti szín szalaggal a kezében), Tabányi Pál polgármester (világoskék ingben), Major László projektvezető (kockás nyakkendőben) és Pál Csaba területi igazgató (zakóban)

 

A 2. képen a maglódi átadóünnepség résztvevői

 

Utoljára frissítve: 2017-07-04 14:38:50

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>