. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Hit és tudomány
2018-04-22 18:04:34
Hit és tudomány

Hit és tudomány

Április 23-án, hétfőn 18–20 óráig dr. Kodácsy Tamás, gyülekezeti lelkész, egyetemi oktató, programozó matematikus „Minden, ami hit és tudomány” c. előadásával 2. részéhez érkezett a Református Gyülekezet Professzorok Maglódon programsorozatot.

 

A hit és a tudomány, a racionalitás és csodák, az értelem és bizalom, a bibliai teremtéstörténet és evolúció összeegyeztethetősége kapcsán Albert Einsteinre fog utalni a neves előadó: a keresztyén embernek „megáll az esze?” („Nem tudok elképzelni olyan eredeti tudóst, akinek nincs mély hite. A szituáció talán kifejezhető egy képpel: a tudomány vallás nélkül béna, a vallás tudomány nélkül pedig vak” – idézi majd a zsenit.)

 

Emlékeztetőül: április 9-én dr. Karasszon István egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar Ószövetségi Tanszékének vezetője tartotta fogva hallgatóságának figyelmét „Minden, ami Ószövetség” c. érdekfeszítő előadásával, amelyben érintette az Ószövetség keletkezését, üzenetét, istenképét, csodáit, törvényeit, kis és nagy prófétáit, helyét a keresztyénségben.

 

Május 7-én, hétfőn pedig (szintén) 18–20 óráig dr. Balla Péter egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora és a Hittudományi Kar Újszövetségi Tanszékének vezetője „Minden, ami Újszövetség” c. előadásának főbb témái lesznek: az Újszövetség keletkezése, üzenete – ott és akkor, illetve itt és ma –, Jézus csodái, megváltó műve, istensége, az evangéliumi iratok hitelessége, szerzősége.

 

Minden előadás végén lehetőséget kap a hallgatóság is kérdezni. Felekezeti hovatartozástól függetlenül várnak minden érdeklődőt a református templomba (Ady Endre u. 15.) a teológiai professzorok nyilvános előadásaira.

 

Képünkön dr. Karasszon István április 9-i előadását tartja.

 

 

Utoljára frissítve: 2018-04-22 18:33:42

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>