Balázs Zoltán festőművésznek a napokban elkészült „Maglódi triptichon”-ja is látható lesz Breznyik József „Postamester ecsettel” című tárlatának megnyitóján, augusztus 20-án délelőtt 11 órakor, a MagHázban.

A három nagyméretű tablóképet a Városháza Tanácstermében tervezik véglegesen elhelyezni, de az ünnep alkalmából bemutatják a szélesebb nyilvánosságnak is. Mivel a művész tavaly már bemutatkozott a művelődési házban, így most „csak” e három festménye látható, mintegy bevezetendő az ünnepi műsort, illetve a régóta tervezett Breznyik-kiállítást. Az augusztus 15-én megjelent Maglód újság ugyan közzétette a művek fotóját, de a Maglódi Hírhatárban nagyobb és jobb minőségű képek is bemutathatók. Az alábbiakban ebből az alkalomból utánközöljük a Balázs Zoltán festőművésszel az önkormányzati lap számára készült beszélgetést.

Tavaly a „Nyári pillanatok” c. kiállításod a vidékiség apró részleteiből sugárzó melegséggel gyermekkorom legszebb hangulataival ajándékozott meg. De azok nem helyi zsánerek voltak. Most meg itt ez a 3 gyönyörű maglódi tabló. Mi változott meg?

BZ: Képeim zömét művésztelepeken festettem, mert képzőművészeti tevékenységem ciklikus. Nem vagyok főállású festő, a civil foglalkozásom sok energiát elvesz. A munkás hétköznapokba nem fér bele a festés, így a műveim főleg őcsényi, gyulai, zsámbéki tájképek. Bár egy részük Maglódon is készülhetett volna, mert itt is megvannak azok az apró szépségek, amelyek érdekelnek engem a kisvárosi létből. De sajnos nem ülhetek ki élvezni a maglódi táj szépségét. Ez annyiban változott az utóbbi időben, hogy még kevesebbet járhatok művésztelepekre, a festés viszont ugyanolyan fontos, így a közeli témák előtérbe kerülhettek. Hiszen egyáltalán nem csak a gyulai vidéki élet szépségei vonzanak. A maglódi közeg, az utcák, különböző terek korábban is nagyon tetszettek. Terveim is voltak, csak ezek mindig háttérbe szorultak. A tavalyi kiállításon aztán többen is megjegyezték, hogy nincsenek helyi jellegzetességek, motívumok a képeken, amelyek Maglódhoz kapcsolnának. Ez még konkrétabb tervek megfogalmazásához vezetett.

Hogyan állt össze ez a maglódi mustra?

BZ: Az eredeti elképzelés mindössze annyi volt, hogy olyan képet fessek, ami visszaadja Maglódot. Aki bemegy a Városházára, az lásson egy összképet. Fölmerült egy látkép ötlete, de az nem tette volna jellegzetessé a települést. Szerkezetileg ugyanis nem tér el a környező városoktól. Jellegzetes építkezés sincs, de vannak olyan egyházi és polgári épületek, emlékművek, építészeti és kulturális értékek, amelyek összességében jellemző maglódi tükröt mutatnak. Ezek kerültek most egymás mellé.

A kiindulópont az volt, hogy a 3 jellegzetes egyházi építmény kerüljön egy-egy képre, de ezek között nincs tartalmi fontossági sorrend. Nem azért került tehát az evangélikus templom a középsőre, mert én evangélikus vagyok, hanem kompozíciós szempontok miatt: mivel torony nélküli, így a két tornyos épület mintegy közrefogja. Mellé került ugyan a harangláb, de az sem az evangélikus „vonalat” erősíti, hanem ez Maglód jelképe, címerépítménye. Kompozíciós alapon dőlt el minden esetben, mi került jobbra, balra vagy középre.

Segíthet-e a „Maglódi triptichon”, egyfajta új jelkép megalkotása a helyi kötődés, identitás megerősítésében?

BZ: Nehéz erre válaszolni. Mindenesetre az nagyon jó irány, hogy egyre több műalkotás kerül Maglódon közterekre. Egy „vonalon” végigvezethető, hogy igenis van ennek a településnek múltja, és látható, van jövőképe is. A festménysorozatra sok olyan elem került, amely a távoli múltba visz vissza, mások viszont nem is olyan régóta díszítik a várost. Mindez biztosan erősíti a „maglódiságot”. A megbízás előtt természetesen én is ismertem valamennyi épületet, településrészt, szobrot, de soha nem gondoltam arra, hogy ez mennyire összeállítható egyfajta kollázzsá. Jó volt látni, hogy akik festés közben nézték meg a képeket, gyermeki rácsodálkozással csillant fel a szemük: „Ezt is ismerem, ezt is!” Vagy épphogy elbizonytalanodtak: „Mi is ez? Á, igen, tudom, az állomásnál az a romos épület! Az milyen szép!” Valószínűleg nem is szokott rágondolni, de ahogy felismerte, felelevenedett benne, hogy bizony az is ebbe a sorba illeszkedik. Létezik tehát egy ív, az evangélikus templomtól elindulva, a Petőfi téren és az egykori iskolaépületen át, a hagyományőrzésig, a táncosokig, a kulturális örökségen keresztül addig a felismerésig, hogy bizony jócskán vannak itt értékek. Keresztül lehet úgy száguldani Maglódon autóval 2 perc alatt, hogy alig lát az ember valami érdekeset, de meg-megállva, alaposabban szétnézve sok szépet, értékeset lehet fölfedezni.

Ezt látjuk mi, belülről, de látnak-e bennünket mások? Egyelőre mintha nem sokaknak jutna eszébe rólunk valami.

BZ: Pedig a Vermesy-fesztivál bárhol megállná a helyét. A művészeti értékek közül is kiemelhetjük evangélikus templomunknak a Kárpát-medencében párját ritkító díszítéseit. Nem kell szégyenkeznünk a környékbeli településekhez képest, teendőnk viszont mindig van és lesz. Értékeink megállják a helyüket, de meg kell ismertetni azokat másokkal is.

A cikk elkészültéhez nyújtott segítségéért köszönet jár Balázsné Durai Anikónak.