. Ma Auguszta napja van.
Elfogták az ecseri sikkasztót
2017-05-03 08:13:18
Elfogták az ecseri sikkasztót

Elfogták az ecseri sikkasztót

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya sikkasztás megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást R. István 33 éves ecseri lakos ellen.

 

A férfi magát autószerelőnek kiadva 2015 novembere és 2016 júniusa között Ecseren javítás céljából autókat vett át, illetve készpénzt is kért a sértettektől alkatrészvásárlásra hivatkozva, de a járművek javítását egyetlen esetben sem végezte el. Egy autót a tulajdonos tudta nélkül értékesített, ötöt pedig nem adott vissza a tulajdonosának.

 

A 33 éves férfit a maglódi rendőrök 2016. augusztus 3-án elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság augusztus 5-én elrendelte az előzetes letartóztatást. Az eljárást a nyomozóhatóság a napokban lezárta, és vádemelést javasolt az illetékes ügyészségnek.

 

Forrás: police.hu

Utoljára frissítve: 2017-05-03 08:15:38

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – ak...
Bővebben >>