. Ma Auguszta napja van.
Csalók ígértek munkát
2014-08-14 16:08:35
Csalók ígértek munkát

Csalók ígértek munkát

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság augusztus 14-i közleménye szerint egy maglódi házaspárt gyanúsítanak csalás elkövetésével.


A Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Norbert 37 éves maglódi lakos és 36 éves társa ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2014. június 5. és 2014. augusztus 11. között azzal hitegették a szintén maglódi sértettet, hogy állást szereznek neki egy állami hatóságnál, azonban a munka megszerzéséhez pénzt kell fizetnie különböző kiadások – például munkaruha, beléptető kártya – címén. A készpénzt, közel 600 ezer forintot, a gyanúsítottak minden alkalommal a sértett lakásán vették át. Miután a sértett gyanakodni kezdett, a beígért munkahelyen telefonon leellenőrizte az összekötőt, akiről kiderült, hogy fiktív személy. Ezt követően tett feljelentést a rendőrségen.

 

A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható N. Norbertet és feleségét, akiket augusztus 12-én elfogtak, előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. A nyomozók előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásukra is. A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Utoljára frissítve: 2014-08-14 23:27:12

További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>