. Ma Auguszta napja van.
Az Összefogás Napja
2014-11-21 20:41:39
Az Összefogás Napja

Az Összefogás Napja

December 13-án, szombaton 14 és 20 óra között rendezi meg az „Ami nem öl meg, az megerősít” és a „Maglódi Anyukák Adok-Veszek csoport a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal adománygyűjtő jótékonysági rendezvényét és kézműves vásárát.

 

A MagHáz épületében minden korosztály részére kreatív sarkot alakítanak ki, a könyvtárban Mackó-karácsonyt szerveznek a kisebbeknek, de lesz Luca napi hagyományőrző játszóház is, valamint beindul a Magánhangzó Nyelviskola Sütigyára. Mindezt kolbász-, forralt bor és süteményvásár egészíti ki.

 

A színpadon fellép a Vermesy Péter Általános és Művészeti Iskola alsó tagozatának Mácsainé Szegő Klára vezette Kóruskája és hangszeres zenészei, valamint Vaskó Ágnes és Tóth István. A Mirabell Tánccsoport, az E-Dance Tánccsoport, a gyömrői Joydance Tánc- és Mozgásstúdió és a maglódi mazsorettek produkciója mellett Twirling bemutatóra is sor kerül. Hallható-látható lesz a YourCoreHorse Zenekar, a November West Együttes, a Regősök Zenekar, de a Kacamajka Néptáncegyüttes is. Balázsné Durai Anikó, Hegedűsné Németh Viktória és lánya, Krizbai Teca, Méhes Ádám és Telek Zita előadására is sor kerül. Felkérik a regionális versenyen kimagasló eredményű mesemondókat is szerepelni.

 

Eközben a Szent István téren a Maglódi Nyugdíjas Klub részvételével készül a forró görhöny (lepcsánka), a forró csoki és a forralt bor, illetve karácsonyi kézműves vásárt tartanak. A szervezők a térre várják a cipősdoboz- és a tartósélelmiszer-felajánlásokat is.

 

A rendezvényt a maglódi Auchan áruház, a Maglódi Művelődés Háza és Maglód Város Önkormányzata támogatja. Az Összefogás Napján befolyt bevételt a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat révén a rászoruló maglódi családok javára használják fel. 

 

 

Kapcsolódó cikkeink:

Az adakozó szeretet különös természete

Szíverősítők

Utoljára frissítve: 2014-11-21 21:24:29

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>