. Ma Csongor napja van.
Az első maglódi óvónő
2017-02-28 15:58:27
Az első maglódi óvónő

Az első maglódi óvónő

35 esztendővel ezelőtt, 1982. április 1-jén hunyt el Gäwert Henriette, az első maglódi óvónő.

 

„A szép óvó néni” 1889-ben született. Maglódon 1918-ban indult el az óvodai nevelés egy öreg parasztházban (2. kép). 1928-ban épült fel a falusi óvoda a mai Aradi utcában (akkor Péceli út), illetve a központi iskola mellett, a mai Ady Endre utcában. Heni óvó néni 32 éven keresztül nevelte itt a gyermekeket, 1951-ben fejezte be pályafutását.

 

„Megkaptam az írást a nyugdíjazásomról. Előzőleg meg sem kérdeztek, akarok-e nyugdíjba menni. Senki sem szólt egy köszönő szót sem. Összeszedtem a holmimat, vettem a hegedűmet, és könnyeimet nyelve kiballagtam az óvodából” – olvasható a soha be nem gyógyuló sebről dr. Gürtler Magdolna Maglód község története című könyvének 130. oldalán. (Kis maglódi óvoda-történelem címmel a Maglód a harmadik évezred küszöbén c. kötet is emléket állít az első óvónőnek, aki „szinte minden percét a kisgyermekek nevelésének szentelte”.)

 

Az 1889. június 22-én született pedagógus emlékezetes nyughelye az evangélikus Öregtemetőben található.

 

 

Utoljára frissítve: 2017-03-28 08:31:40

További híreink
Együtt ünneplik a Reformációt
Közösen készül az emléknapra a 2 protestáns gyülekezet.
2018-10-25 00:18:13, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Élő hagyományunk nemzeti kulturális örökség
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a maglódi pünkösdi evangélikus templomdíszítés.
2018-09-14 21:49:51, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Hadd legyünk itthon Maglódon!
Nehéz a közösségépítés az autópályák kereszteződésében.
2018-08-22 03:00:37, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – ak...
Bővebben >>