. Ma Gedeon napja van.
Át kell törni a közöny falát
2015-02-05 20:24:24
Át kell törni a közöny falát

Át kell törni a közöny falát

„Számomra a főépítészség lényege a folytonos keresésben, kutatásban, a folytonos személyes jelenlétben, a személyes kapcsolatokban, a napi politikai érdekektől mentes gazdatudatban rejlik. Ma Magyarországon a főépítészség egyszerre jelent értékmentést és értékteremtést, ez nagyon gyakran magányos, harcos és nyughatatlan feladat, ugyanakkor minden eredményes kitartó munka újabb és újabb társakat tesz elkötelezetté az épített értékek ügye mellett” – vallja Horváth Zoltán, Makovecz Imre tanítványa, aki január óta Maglód főépítésze. Mint ilyen, az első ebben a funkcióban. Vele beszélgettünk.

 

Ül az ember az építészirodájában a munkájába temetkezve, egyszer csak bekopog egy viszonylag távoli kisváros polgármestere és csendesen ecsetelni kezdi, hogy egy tizenkétezres, kissé szürke, műemlékekben, forrásokban szegény agglomerációs településnek főépítészre lenne szüksége? Így megy ez? Mi egy nívódíjas építésznek a kihívás a magunkfajta alvóváros főépítészi pozíciójában?

 

Horváth Zoltán főépítész: A polgármester úr valójában telefonon hívott fel, és kötetlen beszélgetésre invitált, így én jöttem el kétszer az ő irodájába. Megtisztelő volt, hogy előzetesen feltérképezte a munkásságomat, de mégiscsak várt tőlem egyfajta bemutatkozást, és ezzel párhuzamosan ő is bemutatta a várost. Beszélt arról az építészetileg és a városvezetés szempontjából is valóban nagy kihívásról, amit a maglódi lakosságszám óriási növekedése okozott, és amit a város nem tudott maradéktalanul követni az intézményrendszerével. A helyi politikai vezetés eltökélt szándéka az, hogy ez így nem mehet tovább. A polgármester úr egyenesen azt mondta, hogy szeretné a Maglód tábla alá kiírni a „Megtelt!” szót, és mindaddig ott is hagyni ezt a feliratot, amíg azokat a szolgáltatásokat, amelyeket egy tizenkétezres városban joggal vár el a lakosság, nem tudja az önkormányzat a szükséges színvonalra fejleszteni. Nagyon fontos, hogy a városfejlesztés nem csupán esztétikai kérdés, a településkép, az intézményfejlesztés mellett kitüntetett helyen szerepel a gazdasági fejlesztések biztosítása, valamint az elmaradt infrastrukturális fejlesztések, például a felszíni vízelvezetés megoldása.

Az emberi oldalt sem szeretném elhallgatni. Mi, építészek sokat háborgunk azon, hogy néznek ki a vidéki települések, hogy néznek ki az utcák, ahol szárítókötélszerűen össze-vissza futnak a légkábelek. Nagyon sok polgármester, városvezető, mindezt a megváltoztathatatlan körülmények közé sorolván belenyugszik ebbe a látványba, sokszor nem is érti, mi miről beszélünk. Nagyra értékelem azokat a polgármestereket, akik látják ennek a kérdésnek a fontosságát. Megkapó volt számomra, amit a polgármester úr mondott erről az irodájában is, és akkor is, amikor a várost jártuk, mert őt bizony, ezek zavarják. Ahogy zavarja az is, hogy igazán nincs központja a városnak. Számos olyan feladatot vázolt fel előttem, amiből láttam, hasonlóan gondolkodunk, együtt tudunk majd működni, és a város számára eredményeket tudunk produkálni. A pozitív változás, a fejlődés alapvető mozgatórugóinak megítélésében is egyetértettünk. Ezek közül a legfontosabb a munkánkba vetett hit, a töretlen elszántság és az igényesség.

 

A vonatkozó jogszabály és a helyi önkormányzati rendelet is részletesen taglalja, mi egy főépítész feladata. Viszont a közelmúltban rendeztük meg a MagHázban Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész kiállítását, ahol egy Maglód léptékű település, Csenger építészeti újjászületésének lehettünk a tanúi. Ott nem törvényi előírás, hanem egy jól átgondolt településfejlesztési koncepció mentén varázsolták újjá elhivatott emberek a helyet. Efféle koncepciót és/vagy szinte teljes körű újragondolást várnak a városvezetők első főépítészünktől?

 

HZ: Örülök, hogy szóba került Lőrinc neve, mert ő évtizedek óta a munkatársam, így pontosan ismerem ezt a csengeri történetet is. Annyit szeretnék árnyalni az ott történteken, hogy természetesen készült egy alapkoncepció is, de mindaddig nem kerültek a tervezőasztal papírjára ennek az elemei, amíg erre a város pontos igényt nem fogalmazott meg. Csak ekkor született meg a váz: merre fejleszthetünk, hol vannak olyan ingatlanok, amelyeket a városnak elemi érdeke felvásárolni, hogy ezekben legyen fejlesztési tartalék. A kezdeti munkák pedig fokozatosan, évről évre valósultak meg. Én például ott épp egy 12 csoportszobás óvodát tervezhettem.

Munkatársként részt vettem Lőrinc csengeri munkáiban, így elmondhatom, milyen érdekes és nagyon tanulságos ez a példa abból a szempontból is, hogy mit tud egy kívülről érkező csapat, egy tervezőiroda egy város számára felmutatni. Ott egy kiállítással kezdődött az egész munka, és a kiállításnak maga a város volt a tárgya. Azt látták a helybéliek, hogy néhány építész járja a várost, fényképeket készít, és ebből egy kiállítás keletkezik. Amikor pedig a kiállítást megtekintették, sok fotónál megálltak, és azt mondták: „Ez nem is itt van!”. A kiragadott képkockákon az emberek nem ismertek rá városukra. Azzal akartuk szembesíteni őket, hogy első lépésként a közöny falát kell áttörni: „Igen, ez a tiétek!” Ne csodálkozzatok, ez a borzasztó, csúnya trafóállomás azon az utcasarkon áll, az a törött útszegély a főutcán van, az a kidőlt, rozsdás hirdetőtábla is nálatok van, ez mind-mind a ti mindennapi környezetetek. Talán az ember alapvető alkalmazkodó készségéből fakad az, hogy ha elmegy ezek mellette naponta többször, már fel sem tűnnek. Belénk ivódik, és már nem zavar. Amikor viszont jönnek a „külsősök”, és az ilyen rossz építészeti, környezeti elemekre, csúfságokra felhívják a figyelmet, abból el lehet indítani a munkát. Először is kérdéseket kell megfogalmazni a helyi emberek segítségével. Miért ilyen? Miért hagytuk? Hogyan lehetne másképp? A szakember pedig a jó válaszok megfogalmazásában tud segíteni a közösségnek. Lehet, hogy túl sokat beszélek már Csengerről, de azért nem bánom, mert ezt a példát próbálom azóta is, újra meg újra megvalósítani, a változó társadalmi körülmények közepette.

 

Én viszont már bánom némileg a kérdést, mert egy kicsit hamis volt a párhuzamom. Csengerbe ugyanis, egy elsorvasztásra ítélt szabolcsi kisvárosba puszta hivatástudatból, egyfajta dacból vonultak ki az építészek csodát tenni. Ehhez képest most már éppenséggel törvényi előírás, hogy a főépítésznek mit és hogyan kell csinálnia.

 

HZ: Mindennek nagyobb ereje van, amíg mozgalomszerű. Amikor már kereteket, hivatalokat kreálunk a munka köré, akkor a módszer változik, de az eredményből nem engedhetünk soha. Nincs abban semmi meglepő, hogy 1990-es évek és 2010-es évek munkamódszere más és más. Ez a fajta látásmód, ez a fajta lendület nem változott meg attól, hogy a jelenlegi polgári jobboldali kormányzat pontosan látja, a közigazgatás átszervezésének szükségessége mellett sem lehet a vidéki városokat, falvakat magukra hagyni. Ugyan be lehet integrálni az elsőfokú építési hatóságokat a járásokba, de szükség van minden településen főépítészre. Szükség van olyan avatott szakemberre, aki elsősorban a polgármester munkáját támogatja, de rajta keresztül az egész képviselő-testület munkáját segíti tanácsaival, szabadabb látásmódjával, egy kicsit tágabb horizontjával. Észre kell venni, hogy mindenhol vannak helyi „ízek”. Csenger esetében például a legnagyobb küzdelmet az emberek lelkében kialakult elhagyatottság ellen kellett folytatni. A város a térség világi, míg Szatmárnémeti az egyházi központja volt. A társadalmi, gazdasági kapcsolatok millió szállal kötötték össze a két várost. Ezt a természetes szimbiózist vágta ketté a trianoni határ, és Csenger hirtelen a határszélre került. Központból periféria lett. Maglód viszont agglomerációs település, ami egészen más helyzet.

 

Az előző kérdésemnek látszólag ellentmondva: az ország határán lenni vagy a főváros keleti oldalában alvótelepülésnek lenni sok szempontból mégis hasonlatos helyzet, nem?

 

HZ: Vannak hasonlóságok, de az agglomerációban nagyobb életerőt érzek. Jó néhány agglomerációs településen dolgoztam már, vagy vállaltam főépítészséget. Bár Budapest nyugati határán (Budaörsön, Budakeszin, Telkiben) valóban dinamikusabb a gazdasági élet, mint a keleti „végeken”, de nagyon szép eredményeket ért el itt is például Veresegyháza, Szada. Magam is a délkeleti agglomerációban élek, Ócsán, és nem érzem, hogy a főváros, mint egy cápa, „felzabálna” bennünket. Jogilag, építészetileg, építésügyileg is nagyon speciális helyzetben él a főváros a maga alvóvárosaival, kis településeivel. Úgy érzem, hogy évről évre tudunk növekedést, fejlődést felmutatni. Itt például nem fogy a lakosság, ez azt mutatja, hogy az emberek számára vonzóak az életkörülmények. Amikor a rendszerváltás utáni Csengerbe eljutottunk, ott még mindig őrizték a trianoni átkot: itt vagyunk a végeken. Nem történik semmi. Rólunk mindenki elfeledkezett. Ez az emberek lelkében élő „hátsó szoba” hatás volt az első, amit munkánk során le kellett győzni. A főváros közelségében élni egészen más szituáció.

 

Az eddig eltelt rövid időben Maglód „feltérképezésének” milyen stádiumáig lehetett eljutni? Mik a prioritások?

 

HZ: Segítségemre van az a körülmény, hogy az agglomeráció valóban kitüntetett szerepet tölt be az ország életében is. Egy kormányrendelet szerint az agglomerációs településeknek 2015. december 31-ig a rendezési tervüket felül kell vizsgálniuk. Én már adottságként kaptam, hogy ezt a Kasib Mérnöki Iroda végzi. Velük együttműködve és természetesen a Polgármesteri Hivatal munkatársait is bevonva, folyik az időszerű településrendezési kérdések feltérképezése. Segítségemre vannak a helyi építészek is. Emellett a szabadidőm és a hivatali időm egy részét arra fordítom, hogy Maglóddal ismerkedjek. Járom a várost, látszólag cél nélkül, de a cél a megismerés. Nem a hivatalból kívánom a véleményemet kialakítani a tervekről, hanem a helyszínen, ami szintén jó alkalom egy-egy helyzet, egy-egy utcakép, a város szövetének a megismerésére. Ez azonban hosszú folyamat.

 

Melyik városrész gyakorolta a legmélyebb benyomást az ismerkedő főépítészre?

 

HZ: Egy bemutatkozó interjúban beszéljünk a pozitívumokról…

 

De hiszen ez semleges kérdés…

 

HZ: Ez igaz, viszont a kérdésben szereplő „legmélyebb benyomás” lehet negatív, és természetes módon ilyenben is volt részem. Jó iránynak látom azokat a gesztusokat, építészeti megnyilvánulásokat, amelyek az üzletház, a MagHáz, a katolikus templom és az iskola környezetében megfigyelhetők. Elindult itt egy városiasodási folyamat, egy központ kialakítására való helyes törekvés. Nyilvánvalóak a hiányok is: sok még a teendő a burkolatokkal, az utcabútorokkal, változtatást igénylő részek vannak az épületállományban is (ilyen a Coop áruház). Számomra nagyon vonzó településközösségről árulkodik az is, hogy a közterületeken szobrok jelentek meg, köröttük parkokat alakítottak ki. Nagyon pozitív hatást gyakorolt rám az Ófalu egysége, a változatos utcavezetésével, kiépített városi tanösvényével. Fontosak a jó példák, amelyben az önkormányzatnak kötelezően élen kell járni. A lakosságtól nagyon nehéz a jogszabályok betartását megkövetelni és elvárásokat támasztani velük szemben, amíg az önkormányzat nem tud példát mutatni.

 

Az első kézzelfogható munka a sikeres energetikai pályázat „farvizén” a hivatal épületének új külső arculata lesz?

 

HZ: Néhány beruházást már előkészített a város, mire én megbízást kaptam: zajlik az óvoda tervei nyomán a közbeszerzési eljárás, és ilyen a Városházára megítélt energetikai pályázati támogatás is. Az utóbbi tisztán műszaki oldalról megközelítve egy külső falszerkezet energetikai mutatóinak javítása (külső hőszigetelés és nyílászárócsere), a belső rendszer átalakítása pedig a hőközpontot érinti. Abban próbáltam közreműködni, hogy a műszaki paraméterek javításán túl lássuk meg ebben a helyzetben a valamikori hivatalépület értékeinek helyreállítási lehetőségét is. A mai jellegtelen épületen ma már nehéz ezeket a vonásokat felfedezni, de a régi képeslapokat látva, egy dicsőbb múltú épület körvonalai rajzolódnak ki. Az értékmegóvás és az értékteremtés pedig a főépítészi munka alappillére.

 

Több forráshoz is juthat az a település, amelyiknek főépítésze van? Pusztán a másféle szemlélet meghonosításával persze, mert nyilván nem a főépítészek hozzák maguktól a pénzt.

 

HZ: Azt tapasztaltam, hogy azokban a városokban könnyebb a sikeres pályázatkészítés, ahol a bírálók a puszta támogatáskérés mellett számba vehetik, hogy a településen átgondolt, tudatos városfejlesztési munka zajlik. A kizárólag kampányszerű megmozdulásokra egyre kevésbé nyitottak a döntéshozók.

 

A környező települések közül azok tehát előnyben voltak eddig hozzánk képest, ahol már foglalkoztattak főépítészt?

 

HZ: Egy fecske nem csinál nyarat. Fontos egy város szakértői, szakmai vezetése, de sem a kultúrában, sem az építészetben nem hatékony a szakmai munka politikai támogatás nélkül. Szükség van az önkormányzat szakbizottságában dolgozókra, szükség van a felelős képviselői hozzáállásra, és természetesen javítja a munkát a maglódi polgárok kritikus véleménye is. Két szomszéd városban, Gyömrőn és Vecsésen valóban évek óta dolgozik már főépítész. Ismerkedéseim során a kollégáktól tudtam meg, hogy ezeken a településeken már megtettek olyan területrendezési, területfejlesztési és szabályozási lépéseket, amelyekkel Maglód még adós. E mulasztásnak sajnos vannak már településképet negatívan befolyásoló hatásai. Az említett városokban jóval korábban kimondták például azt, hogy egy átlagos telken legfeljebb 2 lakás építhető, mert így lesz élhetőbb egy település.

 

Mikor, hogyan és mivel kereshetik meg az emberek közvetlenül a főépítészt? Mi változik az eddigi rendszerhez képest?

 

HZ: Az elmúlt 2-3 év közigazgatási átstrukturálásából fakad annak a szerepkörnek a megerősödése és felértékelődése, amelyet most én betöltök. Ugyanakkor nem szeretnék hatóságként, különösen nem szeretnék (Makovecz Imre kifejezésével) „mindenhatóságként” tetszelegni. Gyakorlatiasan állok a feladatköreimhez, így azt is mondhatnám, hogy szerdánként bármivel megkereshetnek. Teljesen nyitott vagyok minden problémára, ami a településképet, a településfejlesztést érdemben érinti. A hatályos jogszabályok, helyi rendeletek alapvetően azokat az építésengedélyhez kötött tevékenységeket rendelik hozzám, amelyeknek első fokú építési hatósága most a járásközpont. A maglódi önkormányzat által hozott településképi rendelet ad a mindenkori főépítésznek jogkört a Vecsésre benyújtandó tervekhez szükséges szakvélemények készítésére. A szakvéleményre alapozva a polgármester adja meg a településképi engedélyeket. A jogrendbe tehát egy valós vétójogot építettek be a polgármesterek számára. Ez azért nagyon fontos, mert az építési engedélyek kiadásának jogát viszont elvették a településektől.

 

Több mint 150 oldalas portfóliójából azt véltem kiolvasni, hogy valójában főépítészi ars poeticája 3 elvi pilléren nyugszik: a tulajdonosi, gazdaszemlélet kialakításán, az építészeti tevékenységgel párhuzamosan, de azzal szervesen összefüggő, aktív civil szerepvállaláson, amit az építészeti szakmai szempontok feltétlen tiszteletben tartása fog keretbe. Jól olvastam?

 

HZ: 22 év munkája és tapasztalata van mindebben a szemléletmódban. Valóban ez az én munkamódszerem. A műegyetemi diploma átvételekor bennem is megvolt a mindentudás gőgje. A professzorok kiengedtek az Életbe, ide nekem a feladatokat! Pedig ez sokkal bonyolultabb folyamat. Templomot, sportköri székházat, ravatalozót vagy éppen óvodát, iskolát tervezni csak a használóival, a kezdeményezőivel, az építtetővel együttműködve lehet és kell. Az elefántcsonttoronyba zárkózó elitista szemlélet nagyon távol áll tőlem. Nem lehet az emberek nélkül az emberekért épületeket tervezni. Keresem a kapcsolatot a szellemi közeggel, amely bevonja a város közösségeit a munkába. Nálunk a focihoz és az építészethez mindenki ért – de ez nem baj. Elkeseredettség is kihallható volna ebből az építészeti tapasztalatból, hiszen mi szükség volna akkor ránk, de inspiratív is ez a körülmény, mert aki „ért” hozzá, azt meg kell hallgatni, ha véleménye van.

 

Vagy mert csak abban az értelemben „ért” hozzá, hogy nagyon is érdekli…?

 

HZ: Valóban. Ezt az érdeklődést pedig nem lehet azzal elhessenteni, hogy a szakmai kérdésekhez a szakértők értenek. A mai közönytől szürke világunkban minden érdeklődés nagy kincs. Csodálatos a magyar nyelv, az érdeklődés szó magába foglalja az érdek szót, a különböző érdekekről tudomást sem vevő akarat a városfejlesztésben is kudarca ítéltetett. Működött így már a ’60–’70-es években a városfejlesztés, amikor a budapesti nagy tervezőintézetekből százszámra kerültek ki a zseniálisnak hitt tervek olyan településekre szánva, amelyeket valószínűleg nem is láttak személyesen. A papírszagú, áltudományos, semmire sem való munka nem az én világom.

 

1. fotó: Horváth Zoltán, Maglód főépítésze

2. fotó: A Városháza homlokzati felújítási terve már Horvát Zoltán munkája

3., 4. fotó: A csengeri óvoda

5., 6. fotó: Az ócsai egészségház

7. fotó: Makovecz Imrével közös munka, a százhalombattai templom

Köszönet a képekért Horváth Zoltánnak.

 

Utoljára frissítve: 2015-02-05 20:32:59

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Megoldás Mozgalom (MEMO) “Mintatelepülés” címmel indított pályázatot azoknak a leendő polgármestereknek, aki...
Bővebben >>