. Ma Auguszta napja van.
A szeretetnek nincs határa
2015-06-05 09:07:55
A szeretetnek nincs határa

A szeretetnek nincs határa

„A magyar történelemnek vannak dicső és gyalázatos évfordulói is, Trianon a gyalázatosak közé tartozik” – mondta Kérges László alpolgármester Maglód Város Önkormányzata, a MagHáz és a Polgári Kör közös megemlékezésén, ahol megjelent dr. Szűcs Lajos országgyűlési képviselő is.

 

Az Ereklyés országzászlónál tartott koszorúzás előtt elhangzott beszédében Kérges László arról beszélt, hogy bár elvették nemzeti kincseink, nemzeti értékeink, sőt nemzetünk nagy részét, de túléltük. Trianon fájdalmáról évtizedekig szót ejteni sem lehetett, és olyan intenzív agymosás folyt, hogy a nemzeti érzés is kiveszett sokakból – állította a városi elöljáró a mintegy 50 fős megemlékezésen. Szerencsére a még megmaradt országrészbe sokan „eljöttek kovásznak” a határainkon túl rekedtek közül. A magyar nemzet túlélte, hogy 95 évvel ezelőtt olyan határokat és feltételeket erőszakoltak rá, amelyekbe akár bele is pusztulhatott volna. Túlélte, miközben a békediktátumnak otthon adó francia nép már szinte megszűnt az iszlám nyomása alatt nemzet lenni. Európa is haldoklik, fuldoklik a bevándorlók özönétől – festett sötét képet Kérges László az amúgy is tarka kontinensről, és beszéde végén személyes emlékként idézte fel, milyen népharag zúdul a magyar turistákból az elhíresült trianoni épületegyüttesre.

 

„A közép-európai államok mostani határai önkényesek és nem gazdaságosak. De van ennél még sokkal nagyobb veszedelmük is. Igazságtalanságuk állandó veszedelme Európa békéjének” – olvasta fel Lord Rothermere bevezetőjét Barta László „Titusz” a Kosztolányi Dezső szerkesztette Vérző Magyarország című kötetből. – „Olyan nép, mint a magyar, amelynek ezeréves alkotmányos tradíciója van, amely egész Európát védte a törökök ellen, amelynek saját Magna Chartája van — az Aranybulla 1222-ből csak hét évvel fiatalabb, mint a mi hasonló törvényünk — minden jogot megszerzett arra, hogy ne kezeljük úgy, mintha újonnan alakult Balkán-állam lenne.”

 

A MagHáz, illetve a kibővített Vermesy-kamarakórus műsorát követően a történelmi egyházak nevében Németh Mihály evangélikus lelkész olvasta fel Pál korinthusiakhoz írt második levelének 6. fejezetét: „…Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat, hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben, tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben, dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek, mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.”  Bálint Klára református lelkipásztor imája a bennünk lévő gyászról, fájdalomról és haragról emlékezett meg, ám mégsem maradhatunk meg haragos tehetetlenségben, mert a gyászból felemelt fejjel észrevehetjük egymást, testvéreinket. Köszönetet mondott Maglódért is, ahol Isten előtt szintén lehetünk egy család. Tehetünk egymásért is, hiszen a szeretetnek nincs határa.

 

További híreink
Együtt ünneplik a Reformációt
Közösen készül az emléknapra a 2 protestáns gyülekezet.
2018-10-25 00:18:13, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Élő hagyományunk nemzeti kulturális örökség
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a maglódi pünkösdi evangélikus templomdíszítés.
2018-09-14 21:49:51, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Hadd legyünk itthon Maglódon!
Nehéz a közösségépítés az autópályák kereszteződésében.
2018-08-22 03:00:37, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>