. Ma Konrád, Tivadar napja van.
A Könyvek Könyvéről a könyvtárban
2014-03-28 12:57:20
A Könyvek Könyvéről a könyvtárban

A Könyvek Könyvéről a könyvtárban

Félidejéhez érkezett a „Biblia az európai kultúrában” című előadás-sorozat.

 

A Szeberényi Lajos Városi Könyvtárban zajló, klasszikus ismeretterjesztő rendezvény múlt heti részét Prof. Dr. Szigeti Jenő egyetemi tanár tartotta a Könyvek Könyve és a művészetek kapcsolatáról. Legalábbis a cím szerint. Valójában egy rendkívül színes, izgalmas és nagy ívű gondolkodástörténeti előadást élvezhettünk – tátott szájjal. Levezetésként még a könyvtár „díszletnek” kitett 1849-es szlovák nyelvű énekeskönyvéről is többet tudtunk meg, mint amit valaha is gondolni mertünk volna – a saját kultúrkincsünkről.

 

A sorozatot az Adventista Teológiai Főiskola oktatói tartják, így az első részt (A Biblia és az európai kultúra címmel) az intézmény rektorától, dr. Szilvási Józseftől hallhattuk, a másodikat pedig dr. Tokics Imrétől (A Biblia és a régészet). A március 28-án pénteken 18 órakor kezdődő rendezvény dr. Ősz-Farkas Ernő Bibliai ünnepek és szokások című előadásával folytatódik. Április 4-én dr. Tonhaizer Tibor a Biblia keletkezéstörténetéről ad elő, végül az április 11-i záró előadást a rendezvénysorozat házigazdája, dr. Szilvási András lesz, A Biblia célja és üzenete című előadásával.

 

A könyvtárban élénk érdeklődéssel kísért program látogatása díjtalan.

 

Képünkön: Szigeti Jenő professzor előadás közben

Utoljára frissítve: 2014-03-28 12:59:02

További híreink
Együtt ünneplik a Reformációt
Közösen készül az emléknapra a 2 protestáns gyülekezet.
2018-10-25 00:18:13, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Élő hagyományunk nemzeti kulturális örökség
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén a maglódi pünkösdi evangélikus templomdíszítés.
2018-09-14 21:49:51, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben
Hadd legyünk itthon Maglódon!
Nehéz a közösségépítés az autópályák kereszteződésében.
2018-08-22 03:00:37, Hírek, MÚLTIDÉZŐ Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>